A Nyírbátori Rendőrkapitányság szerdán őrizetbe vett egy 18 és egy 28 éves nyírgyulaji férfit, akiket több lopással gyanúsítanak.
A Mezőtúr melletti Peresi holtágnál lévő szántóföldön ismeretlen női holttestet talált egy helybéli férfi - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Kitoloncolása napján újból illegális határsértéssel próbálkozott két afgán férfi Röszke közelében - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, vasárnap.
Egy próbaidős rendőr szolgálati helyén, szolgálati fegyverével követett el öngyilkosságot vasárnap, az ügyben vizsgálat indult.
Semmilyen rendőri intézkedésre nem volt szükség a szombati európai szakszervezeti tüntetés kapcsán, Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a demonstráció végén.
Elfogtak egy 37 éves férfit, akinek fertődi tartózkodási helyén vélhetően bűncselekményből származó tárgyakat találtak.
2010 novemberében, a káptalanfüredi sportegyesület telephelyéről, egy biztonsági zárral zárt konténerből az egyesület tulajdonát képező tárgyak tűntek el. A lopással okozott kár mintegy félmillió Ft volt. Rongálási kár nem keletkezett, mert a konténert vélhetően kulccsal nyitották ki.
Egy nemzetközi bűnbanda több tagját fogták el a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai Budapesten. A több országban egy időben zajló elfogási akció során egy franciaországi autópályákon fosztogató bűnszervezetet számoltak fel több ország nyomozói.
A gyanú szerint összesen nyolc támadást hajtottak végre pénzszállítók ellen azok az ismeretlenek, akik legutóbb április elsején, Nagytarcsán csaptak le a postahivatalnál. Az országos rendőrfőkapitány 5 millió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel az ügyben.
Számos, részben engedély nélkül tartott fegyvert foglaltak le a rendőrök szombaton Sopronban és a közeli Fertőszéplakon - írta a nyugatnagyar.hu.
A szolnoki rendőrök két bűnügyi sorozat végére is pontot tettek. Egyrészt elfogtak két fiatalkorút, akik a szolnoki temető környékén loptak táskákat, törtek fel autókat, másrészt lefüleltek két miskolci férfit, akik az áramszolgáltató embereinek kiadva magukat, megyeszerte csaltak ki pénzt idősektől.
Lopás és betöréses lopás elkövetése miatt indult büntetőeljárás az Ercsi Rendőrőrsön egy 21 és egy 22 éves ercsi férfi ellen. A nyomozók azzal gyanúsítják őket, hogy egy 73 éves ercsi asszony házának a melléképületéből a hétvégén három darab kerékpárt, míg egy másik ercsi telekről vashulladékot loptak el.
A Csongrád megyei Pitvaroson fogták el a Magyarbánhegyesen elkövetett emberölés gyanúsítottját - tájékoztatta a rendőrség kedden az MTI-t.