A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága eljárást folytat csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVII. kerületi Rendőrkapitánysága eljárást folytat csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt B. Jánosné 62 éves budapesti nő ellen.
Tizennégy külföldi előzetes letartóztatását kezdeményezte az ügyészség a kiskunhalasi őrzött befogadó szálláson, pénteken történt kődobálás miatt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós-és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya büntetőeljárást folytat P. Nikolett 34 éves budapesti lakossal, valamint egy 28 éves nigériai állampolgárral szemben pénzmosás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A rendőrség előterjesztést tett előzetes letartóztatásuk indítványozására.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya nyomozást folytat - jelenleg még ismeretlen tettes ellen - csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.
Egy 44 éves férfi éveken keresztül rendszeresen pénzt követelt egy 32 éves tiszaberceli lakostól, azzal az ürüggyel, hogy megvédi egy korábbi tartozását követelő férfitól. A zsarolót a rendőrök elfogták, és kezdeményezik előzetes letartóztatását.
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség azzal a békési férfival szemben, aki a gyanú szerint többször engedély nélkül használta fel egy ismerőse bankkártyáját és elköltötte annak több havi nyugdíját.
Közel hétmillió forint értékű drogot vontak ki a piacról az újpesti rendőrök, akik elfogták a Budapesten kábítószert áruló testvérpárt. A nyomozók - a bűncselekményből szerzett vagyon elkobzása érdekében - a gyanúsítottak lakásaiban nagy mennyiségű készpénzt, két személygépkocsit, valamint nagy értékű műszaki eszközöket foglaltak le.
A nyomozók azonosították és elfogták azt az 51 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint kifosztott egy idős nénit, Debrecenben.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy férfival szemben, aki Sárospatakon szeméremsértő módon mutogatta magát.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya eljárást folytat kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. Tamás 27 éves érdi lakos ellen.
A Kőszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya körözési eljárást folytat Hollósy Petra Ágnes 15 éves szombathelyi lakos eltűnése miatt.
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást, a tettes kézre kerítése érdekében a lakosság segítségét kéri.
Robbantással fenyegetett egy 18 éves férfi, azt követelte, hogy ismerősét másnap engedjék ki a börtönből. A rendőrök azonosították a telefonálót
Öt embert - köztük egy gyereket - mentettek meg a rendőrök a fagyhaláltól az elmúlt néhány napban, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.