„Időskori sajátosság” az, hogy idős emberek félnek kimenni az utcára Magyarország egyes településein - emlékeztetett Pintér Sándor belügyminiszter szavaira Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője a keddi sajtótájékoztatóján. Hozzátette: ez a mondat még felháborítóbb, mint amikor a belügyminiszter azt mondta „jelentem: rend van”.
Kizárt, hogy Hiszékeny Dezső, az MSZP-s országgyűlési képviselője ne tudott volna az angyalföldi vesztegetési ügyben zajló büntetőeljárásról a Legfőbb Ügyészség múlt csütörtöki bejelentése előtt.
A Jobbik megdöbbenéssel értesült a térség egyik legnagyobb, meghatározó jelentőségű pénzintézetének, az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet csődjéről. A Magyar Nemzeti Bank egy hete megtett bejelentése a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetének vizsgálata utáni intézkedésről szólt, amely a vizsgálat eredménye után elkerülhetetlen volt. A felmerülő kérdés viszont jogos: a megelőző három évben lezajlott vizsgálatok pozitív eredményei hogyan születhettek meg? A vizsgálatokat végzők hibáztak, vagy az Orgoványi Takarék vezetése hamisította meg az adatokat?
Polt Péter legfőbb ügyész indítványozta az Országgyűlés elnökénél Hiszékeny Dezső országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését - közölte a Legfőbb Ügyészség kommunikációs és sajtóosztálya.
Nagyot fordult a világ néhány év alatt. A volt SZDSZ-es, jelenleg DK-s Eörsi Mátyás az ATV-n odáig ment Pásztor Albert mentegetésében, hogy kimondta: sajnálatos, de statisztikailag igenis létezik a romabűnözés. Ennyi.
Az LMP írásbeli kérdést tett fel a nemzeti fejlesztési miniszternek, amelyben egyebek között azt kérdezte: mit tett, amikor kisvárdai önkormányzati képviselőként megtudta, hogy az általa bejegyeztetett több száz cég egyáltalán nem fizet iparűzési adót. Az LMP szerint ugyanis elfogadhatatlan lenne, ha egy olyan ember lenne a fejlesztési miniszter, aki nem csak közreműködött kamucégek létrehozásában, de választott képviselőként azután sem a magyar állampolgárok érdekeit képviselte, miután tudomására jutott, hogy ezek a cégek megkárosítják a választókat.
- Kiemelkedő társadalmi érdek fűződik ahhoz, hogy a hivatalos személyek által elkövetett korrupció megfelelően komoly és súlyos megítélés alá essen - mondta az ügyész egy fideszes városi elnök vesztegetési ügye kapcsán.
Egy évre enyhítette a Kúria harmadfokon Hunvald György volt szocialista országgyűlési képviselő, Erzsébetváros egykori polgármestere börtönbüntetését az erzsébetvárosi ingatlanpanamaként elhíresült büntetőperben, kedden. A volt polgármestert bűnösnek mondta ki a bíróság további egyrendbeli hivatali visszaélés bűntettében, ezzel módosítva a másodfokú ítéletet a Gál György és társai, köztük Hunvald György ellen indult perben.
A Kúriához továbbítja az Országos Bírósági Hivatal (OBH) Novák Előd, a Jobbik alelnöke Molnár Gyula felmentő ítéletével kapcsolatban írt levelét - közölte az OBH. Az ellenzéki politikus arra vár választ, hogyan fordulhatott elő, hogy Újbuda hivatali visszaéléssel vádolt volt MSZP-s polgármesterét egy olyan bíró mentette fel harmadfokon, aki korábban az MSZP alkotmánybíró-jelöltje volt.
A Jobbik az Országos Bírósági Hivatal elnökéhez és a Legfőbb Ügyészhez fordul annak kivizsgálása érdekében, hogy Molnár Gyula szocialista politikus ügyében olyan kúriai bíró hozott felmentő ítéletet, aki négy éve az MSZP alkotmánybíró-jelöltje volt.
26 embertől vettek DNS mintát a rendőrök, miután valaki ellopott két mobiltelefont Orbán Viktor lányának esküvőjéről - közölték az RTL Klub híradójában.
Hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás miatt 540 ezer forint pénzbüntetésre ítélte Tóth Józsefet, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés volt szocialista alelnökét, Polgár város polgármesterét pénteken a Debreceni Járásbíróság. Az ítélet nem jogerős.
Május 8-i keltezésű a Nemzeti Nyomozó Irodának az a határozata, amivel gyakorlatilag leállították a nyomozást a szombathelyi drogügyként elhíresült feljelentésben.
Hűtlen kezelés miatt emelt vádat az ügyészség korábbi MSZP-s és SZDSZ-es VI. kerületi önkormányzati képviselők, köztük Fürst György, volt szocialista alpolgármester ellen is. A tizenhárom egykori képviselő és az akkori aljegyző a vádirat szerint több százmillió forintos vagyoni kárt okozott a kerületnek azzal, hogy mélyen áron alul adtak el egy Andrássy úti palotát. A terézvárosi ingatlanbotrányok miatt már nyolc éve folyik eljárás. A megvádolt politikusok akár tíz évet is kaphatnak.
Elhagyhatja Simon Gábor a börtönt: a Fővárosi Törvényszék jogerős döntésével megszüntette a volt politikus előzetes letartóztatását, és Simon házi őrizetét rendelte el.