Szépségszalon-vezetőt és ukrán programszervezőt is foglalkoztatott fiktív szerződéssel Hunvald György a VII. kerületi önkormányzatnál. Ezzel is vádolja az ügyészség a volt szocialista polgármestert.
Hetvennégy ügyben tett feljelentést Miskolc polgármesteri hivatala szerdán hűtlen kezelés, csődbűntett és a számviteli rend megsértésének gyanúja miatt. Az okozott kár csaknem hatmilliárd forint, a város több korábbi vezetője, köztük a polgármester is érintett lehet - közölte Miskolc fideszes polgármestere.
A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint a mai napon vádat emelt V. István és 13 társa ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt.
Nemcsak a fideszes Zsiga Marcell az egyetlen politikus, aki duplán vett fel költségtérítést. Párttársa, Papcsák Ferenc országgyűlési képviselőként választókerületi pótlékban részesül, ugyanakkor zuglói polgármesterként is költségtérítést kap. Az ezzel kapcsolatos kérdésekre az egykori elszámolóbiztos nem kívánt válaszolni.
Orbán Viktor szerint Magyarország rendet és biztonságot akar. A miniszterelnök 1800, próbaidőre kinevezett tiszthelyettes rendőrnek azt ígérte, emelkedik az életszínvonaluk.
A honvédelmi miniszter újabb, Polt Péter legfőbb ügyésznek címzett feljelentést írt alá pénteken a tárca egyik háttérintézményénél történt bűncselekmények miatt. Hende Csaba erről egy székesfehérvári fórumon beszélt.
Évente öt-hat milliárd forintot költöttek el a HM objektumainak üzemeltetésére a szaktárca legnagyobb vagyongazdálkodási cége, a HM EI Zrt. költségvetéséből - derül ki a Magyar Nemzet birtokába került dokumentumokból.
Törvénytelen módon vett fel több százezer forint közpénzt Zsiga Marcell (32) fideszes országgyűlési képviselő, aki a Blikk kérdésére elismerte: „nagy hibát követett el”.
Esztergom két volt alpolgármestere felvette az önkormányzat pénzéből fizetett életbiztosítását, összesen nyolcmillió forintot; a volt polgármesternek, Meggyes Tamásnak (Fidesz) adminisztrációs hiba miatt nem sikerült felvennie az öt és fél millió forintot - tájékoztatott a város polgármestere csütörtökön.
A rendészeti területen működő szakszervezeteket egyértelműen megdöbbentette és felháborította a kormány bejelentése a hivatásos állományú rendvédelmi dolgozók korkedvezményes nyugdíjba vonulási lehetőségének eltörléséről.
Mintegy 90 millió forintot bukott a Honvédelmi Minisztérium legnagyobb vagyongazdálkodási cége a Koszovóban nyitott fürdőszobaszalonon.
„Az államadósság elleni küzdelmünkben kulcsszerepe lesz annak is, hogy számon kérjük azoknak a politikusoknak a felelősségét, akik ezt az elképesztő adósságot az ország nyakába varrták” - írja hétfői, ezúttal az elszámoltatás témakörében közzétett Facebook-bejegyzésében a miniszterelnök.
Már folyik az új büntető törvénykönyv előkészítése, és napirenden van a büntethetőségi korhatár leszállítása - írta Orbán Viktor miniszterelnök szombati Facebook-bejegyzésében, amelyben a közbiztonság témakörében válaszolt a neki feltett kérdésekre.
A HM-es vesztegetési ügy feltárását szorgalmazza az Országgyűlés honvédelmi bizottságának fideszes elnöke, Kocsis Máté is. A testület külön albizottságot állított fel az elmúlt nyolc év kormányzati intézkedéseinek kivizsgálására. Hende Csaba honvédelmi miniszter szerint további feljelentések várhatók.
Előzetes letartóztatásba helyezték a százmilliós csalással vádolt volt százhalombattai alpolgármestert, az egykori fideszes politikust néhány hete bízták meg a város kiadásában megjelenő Kelet felől című folyóirat vezetésével, melynek felelős szerkesztője Pozsgay Imre.