Öt rendbeli becsületsértés miatt vádat emelt Molnár Gyula volt MSZP-s országgyűlési képviselő, korábbi XI. kerületi polgármester ellen az ügyészség.
Február 5-ig meghosszabbította a Budai központi Kerületi Bíróság Benedek Fülöp volt agrárállamtitkár előzetes letartóztatását. A házkutatásokkor Benedek Fülöp irodájából olyan bizonyítékok kerültek elő, amelyek arra utalnak, hogy a férfi kiterjedt kapcsolatrendszerén értesült az egyes nyomozati cselekményekről.
Újabb bűncselekmény elkövetésével gyanúsította meg a Budapesti Nyomozó Ügyészség (BNYÜ) Benedek Fülöpöt, a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium egykori szakállamtitkárát.
Ismét tanúként hallgatták ki Demszky Gábort a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi főosztályának nyomozói a Főkert Zrt. ügyében. A bűnözőt ebben az ügyben már másodjára idézték be, július végén egyszer már meghallgatták.
Az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatáig előzetes letartóztatásban marad Hunvald György volt erzsébetvárosi szocialista polgármester és Gál György, az önkormányzat gazdasági bizottságának volt SZDSZ-es elnöke.
A bíróság március másodikáig meghosszabbította Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) volt vezérigazgatójának és Császy Zsolt, az MNV volt értékesítési igazgatójának előzetes letartóztatását a sukorói ingatlancsere ügyében.
A nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott szerint felmerül az a gyanú, hogy súlyos milliárdok tűntek el a magánnyugdíjpénztárakból, ezért meg kell vizsgálni, mekkora a magánpénztári vagyon, megvan-e, ahogy azt a Stabilitás Pénztárszövetség állítja.
A volt főpolgármestert a fővárosi önkormányzat cégeinél indított nyomozások ügyében hallgatják meg.
Napilapok szerint az óbudai Álomsziget-projekt kapcsán szerdán jelenti be Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos, hogy a privatizációs tranzakció miatt büntetőfeljelentést tett.
A befektető képviselője szerint „szocialista oligarcha” kezére játszottak volna hoteleket.
Nyomozást rendelt el hétfőn a rendőrség személyes adattal visszaélés bűntette miatt Hunvald György volt erzsébetvárosi polgármester feljelentése alapján — közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Népszavával.
Ifjabb Apró Antal üzlettársa volt a balatonőszödi üdülőt megvásárló vevő - írja a Magyar Hírlap.
Polt Pétert javasolja legfőbb ügyésznek választani Schmitt Pál köztársasági elnök.