Havi bruttó 400 ezer forintos fizetést kapott Dudoglo Pavel közterületi parkolási tanácsadó a zuglói SZDSZ-es önkormányzattól. Pavelt egyébként, aki Hunvald György ismerőseként adhatott tanácsokat, a helyi önkormányzat dolgozói soha nem látták, és a nevét sem hallották - közölte a kerületi újság. A Központi Nyomozó Főügyészség már nyomoz az ügyben.
Lezárult a nyomozás a Honvédelmi Minisztériumnál a Szekeres Imre minisztersége alatt folyó, bűnszövetségben elkövetett vesztegetés ügyében - tudta meg a Magyar Nemzet. A lap szerint több olyan főtiszt ellen is vádat emelhetnek a nyomozati anyagok alapján, akik annak idején vezető beosztást töltöttek be a szaktárcánál.
Bűnsegédként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsította meg a Központi Nyomozó Főügyészség Zugló volt MSZP-s frakcióvezetőjét és egy volt SZDSZ-es zuglói önkormányzati képviselőt a több kerületet is érintő tanácsadói szerződések ügyében - tudta meg a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap Fazekas Géza ügyészségi szóvivőtől.
Dávid Ibolya pert vesztett az UD Zrt.-ügyben kedden; a Fővárosi Bíróság (FB) elsőfokú ítélete szerint az MDF egykori elnöke jogsértő módon hozta nyilvánosságra az UD Zrt. egyik vezetőjének Csányi Sándor OTP-elnökkel folytatott telefonbeszélgetéséről készült leiratot 2008. szeptember 12-i sajtótájékoztatóján.
Fél éve nem hozott eredményt az a jogsegélykérelem, amelynek alapján a sukorói telekcsere ügyében nyomozó ügyészség a kaszinóprojekt két külföldi befektetőjének tanúmeghallgatását kezdeményezte az amerikai hatóságoknál.
Letöltendő börtönbüntetést kért perbeszédében az ügyész Szabó Loránd dombóvári polgármesterre.
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vádemelési javaslattal élt a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Verók István volt VI. kerületi szocialista polgármester és tizenkét további MSZP-s és SZDSZ-es képviselő ügyében - írja a szombati Magyar Hírlap.
A Fidesz által köztársasági elnökké választott Schmitt Pált 1964-ben 4 hónapos felfüggesztett szabadságvesztéssel büntette a Pesti Központi Kerületi Bíróság „foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés és társadalmi tulajdon gondatlan rongálása miatt” - olvasható a vívószövetséggel kapcsolatos állambiztonsági iratok között.
A Kolompár Orbán és társai ellen indított büntetőügy két vádpontjában is valótlan tartalmú számlák kibocsátása és pályázatokhoz történt felhasználása a vád - közölte Steigler Lászlóné Rédei Rita ügyész a Kecskeméti Városi Bíróságon zajló per csütörtöki tárgyalásán.
Nyilvánosságra hozta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő azoknak a szerződéseknek a főbb adatait, amelyeket állami vállalatok kötöttek magáncégekkel 2002 és 2010 között. A listán a korábbi elszámoltatási kormánybiztos, Papcsák Ferenc által megjelölt több mint 80 cég szerepel.
Szegedi Csanád, a Jobbik alelnöke és európai parlamenti képviselője szerdán kijelentette: a felmérések szerint tovább romlottak a cigánybűnözés statisztikái, a kormány azonban még elismerni sem hajlandó a jelenség létezését.
Folyik a fővárosi közszolgáltató cégek átvilágítása, az eddigi tapasztalatok alapján a legtöbbjüknél megállapítható, hogy a szerződéskötéseknél több esetben feltűnő az ár-értékaránytalanság, sok esetben elhagyták a közbeszerzési eljárásokat és cégen belül elvégezhető feladatokat szerveztek ki - mondta György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes keddi, budapesti tájékoztatóján.
Morálisan és jogilag is megkérdőjelezhető módon jutott hozzá csaknem félmilliárd forinthoz a Gyurcsány-kormány idején az a liberális filozófusi kör, amely szinte naponta állítja erkölcsi pellengérre a konzervatív oldal szereplőit. A társaság tagja Radnóti Sándor, Heller Ágnes, Vajda Mihály, Gábor György és Geréby György is.
Hibásan fogalmazta meg a bíró a Baumag-per ítéletét, ezért a Fővárosi Ítélőtábla a héten hatályon kívül helyezte a Fővárosi Bíróság elsőfokú határozatát. Így aztán most szinte elölről kezdődik minden. Vajon szándékosan hibázott a bíró? Ha igen, mi volt ezzel a célja? Valamint: meddig tart még a pereskedés, és mennyi térül meg a több mint tízezer károsultat érintő, alsó hangon is húszmilliárd forintos kárból?