Feljelentést tett a Fidelitas a józsefvárosi feketekasszák ügyében - jelentette be szerdán Böröcz László, az ifjúsági szervezet elnöke. Böröcz szerint, ha a Magyar Idők által nyilvánosságra hozott hangfelvétel valódi, az azt jelentené, hogy az MSZP helyi szervezete feketén foglalkoztatott embereket, számla és papírok nélkül adott különböző megbízásokat, amely felveti - többek között - a költségvetési csalás bűntettét.
Fiktív foglalkoztatás, okirat-hamisítás, hűtlen kezelés és költségvetési csalás gyanúja miatt büntetőfeljelentést tett a Magyar Szocialista Párt (MSZP) Hajdú-Bihar megyei elnöke az Első Magyar Környezettudatos Szociális Országos Szövetkezet (ESZOSZ) szociális projektje kapcsán.
Az ügyészség nem emel vádat az MSZP korábbi miniszterével, Suchman Tamással szemben a saját szocialista párttársai ellen elkövetett erőszakos fellépése miatt.
Költségvetési csalás és hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelenti az Együtt Simon Miklós fideszes országgyűlési képviselőt.
„Gyakorlatilag nem volt olyan nagyobb közbeszerzési projekt, amelyből Puch Laci ne részesedett volna. Magam többször vittem neki 30 és 100 millió forint közötti összegeket az MSZP Köztársaság téri székházába” - magyarázta a Privát Kopónak egy, a vesztegetési pénzek szállítását végző „táskahordó”.
„A Privát Kopó által közölt interjú alapján úgy tűnik, hogy igazolódhat az a fajta közérzet, amely szerint az MSZP és a Fidesz minden politikai vitájuk ellenére az elmúlt ciklusokban a háttérben megosztoztak a magyar adófizetőktől ellopott pénzeken” - mondta tavaly november végén a Jobbik elnöke, Vona Gábor. A politikus azt is hozzátette: „amennyiben ezek után a két párt akadályozza, vagy nem támogatja a bizottság felállítását, úgy az felér egy beismerő vallomással”. A pártelnök ezért arra kérte őket, hogy „ha nincs félnivalójuk”, akkor működjenek közre a vizsgálóbizottság felállításában. Amint az köztudott, a parlament nem támogatta a vizsgálóbizottság felállítását a Strabag-Közgép korrupciógyanús ügyeiben…
Az ügyészségi nyomozók nem jöttek rá, honnan volt 240 millió forintja Simon Gábornak, és az is lehet, hogy nem kap büntetést, az osztrák bankszámlán az adóhátralék megfizetése után megmaradt több mint 100 millióját pedig el is költheti.
Orbán Viktor ma a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában teljes meggyőződéssel azt javasolta: a halálbüntetés bevezetésének kérdése legyen tagállami hatáskör az Európai Unióban. A kormányfő szerint minden tagállamnak magának kéne eldöntenie, hogy bevezessék-e a halálbüntetést, avagy sem.
Emberrablás és zsarolás gyanújával egy évet töltött előzetes letartóztatásban az a vállalkozó, aki egy levélben azt írta az akkor - csalás gyanújával - ugyancsak előzetes letartóztatásban lévő barátjának, hogy a KDNP országgyűlési képviselője, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács akkori tagja hozta ki a rácsok mögül. A politikus a Privát Kopó megkeresésére nem cáfolta, hogy ismeri a levél íróját, azt azonban tagadta, hogy közreműködött volna a férfi szabadlábra helyezésében.
Jogerősen két és fél év börtönbüntetéssel sújtotta pénteken a Szegedi Ítélőtábla Hunvald Györgyöt, a főváros VII. kerületének korábbi szocialista polgármesterét az önkormányzat nevében kötött valótlan tartalmú szaktanácsadói szerződések miatt.
Az országgyűlés alelnökei közül Jakab István egy meghívó tanúsága szerint címzetes egyetemi docensként tartott előadást - pedig nem rendelkezik ilyen címmel.
A több százmillió forintos adósság miatt tavaly Szilágyi György jobbikos országgyűlési képviselő tett feljelentést különösen nagy kárt okozó csalás gyanúja miatt. Az SZDSZ, más parlamenti pártokhoz hasonlóan 2008-ban vett fel hitelt a Magyar Fejlesztési Banktól ingatlanvásárlásra. A pártnak az MFB mintegy 415 millió forintot folyósított állami kezességvállalással, de a liberálisok szinte egyáltalán nem törlesztették a kölcsönt.
Orbán Viktor a Kossuth Rádió reggeli műsorában a Quaestor károsultjaival kapcsolatban azt mondta, elsősorban rendre van szükség a pénzügyi rendszerben, „az istálló” kialakításához tartozik a devizahitelesek megmentése után a befektetési piac szabályzása.
Az Országos Roma Önkormányzat gyanús pénzköltéseit vizsgáló alternatív vizsgálóbizottság képviselői bemutatták, hogyan nyúlhatta a pénzt a fideszes Farkas Flórián és köre.
Vádirat-ismertetéssel és vallomástétellel kezdődött szerdán a Hiszékeny Dezső szocialista országgyűlési képviselő, volt XIII. kerületi alpolgármester ellen, vesztegetés gyanújával indított büntetőper tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken.