Hűtlen kezeléssel gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség Weinek Leonárdot, a XIV. kerület volt SZDSZ-es polgármesterét.
Szabadlábra helyezte a bíróság Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot - tudta meg a Népszava.
Három gyanúsítottja van annak az eljárásnak, amely a börtönben ülő Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester-helyettes egykori titkárának a cégével kötött BKV-szerződés miatt folyik.A vállalkozást korábban a gazdasági tárca is alkalmazta: az MSZP-s Szanyi Tibor politikai államtitkárnak adtak jól fizető tanácsokat.
Hűtlen kezelés, csalás, sikkasztás alapos gyanúja miatt több feljelentést tett a rendőrségen Zugló polgármestere. Az eddig MSZP-SZDSZ irányítás alatt álló önkormányzatot egyes személyek felelőtlensége olyan pénzügyi helyzetbe hozta, hogy a működési hiány által teremtett kényszerhelyzetre hivatkozva értékesítették az önkormányzat ingatlanjainak túlnyomó részét, valamint értékes helyiségeit.
A Fidesz egykori gazdasági tanácsadóját, Varga Tamást milliárdos csalás miatt ítélték el.
Gyurcsány Ferenc blogján azon elmélkedik, hogy Polt Péter politikai megbízást fog-e teljesíteni.
Gyanúsítottként hallgatta ki Keller László korábbi szocialista közpénzügyi államtitkárt a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF).
Cáfolta és felháborítónak nevezte a leköszönő legfőbb ügyész a Klubrádióban csütörtökön, hogy falazott volna Gyurcsány Ferenc volt kormányfőnek.
A Budapesti Katonai Ügyészség hétfőn őrizetbe vette a 47 éves Fapál Lászlót, a Honvédelmi Minisztérium (HM) korábbi közigazgatási államtitkárát - tudta meg a Magyar Nemzet. Fapál Lászlót 2004 végén Juhász Ferenc szocialista honvédelmi minisztersége idején nevezték ki államtitkárnak.
Feljelentést tesz a róla készült adatgyűjtés miatt Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezetője. Ezt Rájátszás című műsorunkban jelentette be a Budapesti Közlekedési Központ vezetője.
A politikus egy tanút megpróbált befolyásolni, egy másik személyt pedig megfenyegetett.
Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség a volt titokminiszterrel és három társával szemben az UD Zrt-féle lehallgatási ügyben. Szilvásy Györgyöt folytatólagosan, hivatalos személyként elkövetett különleges személyes adattal visszaélés bűntettével vádolják, Dávid Ibolyát pedig kényszerítéssel is megvádolták.
Az egytől ötig terjedő skálán - ahol az ötös érték súlyos korrupciós fertőzöttséget jelez - közel négyesre értékelik a magyar válaszadók a politikusok és az üzleti szféra teljesítményét.