Hűtlen kezelés miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség Galambos Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatója ellen.
Amikor 2010-ben Pintér Sándor régi-új belügyminiszter azt mondta, hogy „két hét alatt rend lesz”, az 1990-ben rendszerváltásnak hazudott szemfényvesztés újabb állomáshoz érkeztünk - mondta Baráth Zsolt, a Jobbik Jász-Nagykun-Szolnok megyei országgyűlési képviselője Szolnokon, a megyei rendőr-főkapitányság székháza előtt.
Gyanúsítottként hallgatta ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Kárpáti Zsuzsa MSZP-s egészségügyi szakpolitikust, akit az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) volt főigazgatójaként elkövetett cselekmények miatt vontak büntetőeljárás alá.
Az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és új eljárás lefolytatását indítványozta az ügyészség az UD Zrt.-per tegnapi, másodfokú tárgyalásán. A vádlottak és védőik ezzel szemben az elsőfokú határozat helyben hagyását kérték, és ismét az ügyészségen gúnyolódtak.
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Nógrád megyei Somoskőújfalu volt polgármesterét a Balassagyarmati Törvényszék. Lichner Andrást (független) hivatali visszaélés és hűtlen kezelés bűntettében találták bűnösnek, az ítélet jogerős - tájékoztatott a Balassagyarmati Törvényszék.
A tizenötödrendű vádlott sem ismerte el a bűnösségét, és megtagadta a vallomást a Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen a Kecskeméti Törvényszéken folyó büntetőper keddi tárgyalásán.
Csaknem öt órán át folytatta vallomástételét tegnap Tátrai Miklós elsőrendű vádlott a Sukoró-per szolnoki tárgyalásán.
Elutasította a Központi Nyomozó Főügyészség az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetői által a Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő ellen izgatás bűntette vádjával tett feljelentését.
Több mint hétszázmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a VI. kerületi szocialista és szabad demokrata képviselők, akik 2004-ben az Andrássy út 47. alatti palota eladásáról döntöttek - legalábbis a bíróság által kirendelt igazságügyi ingatlanszakértő szakvéleményében leírtak szerint. Mindez alapjaiban érintheti a februárban folytatódó büntetőeljárásban a vádat.
Vona Gábor, a Jobbik elnöke Facebook oldalán tette közzé véleményét a szilveszter éjjelén történt szigethalmi késelés ügyében. A pártelnök szerint „a cigánykérdés egy elszabadult hajóágyú, 22 éve nem hajlandó egyetlen kormány sem szembenézni azzal, hogy itt valamit nagyon elrontottak, amikor a jogokat a kötelességek elé sorolták.”
Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával rendelt el nyomozást az ügyészség a második Gyurcsány-kormány idején 200 millió forintért megvalósított kormányszóvivői honlap ügyében.
Január hetedikén kezdődik a sukorói büntetőper tárgyalása, Gyurcsány Ferenc nem foglal helyet a vádlottak padján - számol be a Magyar Hírlap. A botrányos ügy kapcsán eddig csak polgári perek zajlottak. A telekcsere semmisségének kimondását még Oszkó Péter kérte 2009-ben a bíróságtól, miután kiderült, 1,3 milliárdos kár érte az államot.
Az LMP szerint a közbeszerzések területe továbbra is a korrupció melegágya, ezért az ellenzéki párt írásbeli kérdéseiben azt tudakolja a kormánytól, „meddig támogatja még a korrupciót a közbeszerzések során”.