Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Bombarobbantással fenyegetőztek a cigányok, mert nem volt kedvük dolgozni - aztán röhögve távoztak a bíróságról

Kecskeméten nagy „hagyományuk” van a bombariadóknak. Az elmúlt 5 év során összesen kilenc alkalommal volt bombariadó az ottani bíróságokon. A közveszéllyel fenyegetők másik célpontja általában a kecskeméti Mercedes-gyár, megnyitása óta négyszer, csak májusban háromszor volt itt bombariadó, kétszer ugyanaz a nő telefonált. Legutóbb május 26-án kellett kiüríteni a gyárat, miután egy 17 éves fiatalember azzal telefonált a 112-re, hogy bomba fog robbanni a Mercedesnél.

Felfüggesztettet kapott a pénzért szabadulást ígérő ügyvédjelölt

Két év, három évre felfüggesztett börtönnel sújtotta kedden jogerős ítéletében a Szegedi Ítélőtábla azt az ügyvédjelöltet, aki másfél millió forintért azt ígérte ügyfelének, hogy kiszabadul az előzetes letartóztatásból.

Süllyedő Európa: elmarasztalták hazánkat a tényleges életfogytiglani miatt, mert „megalázó”

Elmarasztalta Magyarországot kedden közzétett első fokú ítéletében az Európa Tanács égisze alatt Strassburgban működő Emberi Jogok Európai Bírósága a tényleges - vagyis a felülvizsgálat lehetőségét kizáró - életfogytiglani szabadságvesztés büntetés miatt. Egy veszélyes bűnözőnek több ezer eurós kártérítést ítéltek meg - az adófizetők pénzéből.

A kapitányság előtt várakozott, megbilincselték a rendőrök

A kapitányság előtt akarta megvárni ügyvédjét egy férfi. Ez nem tetszett a rendőröknek, megpróbálták igazoltatni, majd miután a férfi nem adta át személyi okmányait, megbilincselve előállították. Az alapvető jogok biztosának vizsgálata szerint jogalap nélküli és törvénysértő volt az intézkedés. Az utóbbi időben több olyan eset történt, amelyeknél felmerült, hogy a rendőrök nem megfelelően hajtották végre az intézkedést.

A pécsi egyetemen maszturbált - két és fél év börtönre ítélték

Jogerősen két és fél év szabadságvesztésre ítélte a Pécsi Törvényszék azt a férfit, aki tavaly februárban önkielégítést végzett az egyetem területén és a Zsolnay-negyedben. Védője azzal érvelt, hogy ügyfele beteg, magamutogatásban szenved, ami gyógyszerekkel nem gyógyítható.

Évek óta fajtalankodott a rábízott hátrányos helyzetű kisfiúkkal - mégsem mentették fel tanári állásából

A gyanú szerint mintegy harminc gyermeket rontott meg budapesti Burattino Általános Iskola és Gyermekotthon dolgozó testnevelő tanár - mégsem mentették fel az állásából. A fővárosi kormányhivatal újabb vizsgálatot indított az ügyben.

Rabszolgatartás Kétegyházán

Jogerősen négy év, illetve négy és fél év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla kedden azt a kétegyházi párt, amely csaknem egy évtizeden át rabszolgaként dolgoztatott egy férfit. A táblabíróság a személyi szabadság két rendbeli, társtettesként, folytatólagosan elkövetett megsértése bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a jelenleg negyvenéves férfit és a három évvel fiatalabb nőt.

Nem volt kedve bemenni a bíróságra a saját lányának gyerekeket nemző „rejtett erőforrásnak”

Buszozni nem volt kedvük, ezért inkább otthon várta O. Anikó (27) és apja, O. Gyula (47), hogy a rendőrök elfuvarozzák őket a bíróságra. Azért kellett volna szerdán a vádlottak padján ülniük, hogy vérfertőző kapcsolatukról valljanak.

Kirúgták a rendőrtisztet, aki kritizálni merte a TEK-eseket

Nem lehet büntetlenül packázni a terrorelhárítókkal. Bajusz Ferenc rendőr őrnagy, a VIII. kerületi körzeti megbízottak főnöke, alosztályvezető megtette, és rá is fázott. A rendőrtiszt még 2011-ben fakadt ki Facebook-oldalán. Válaszul úgynevezett méltatlansági vizsgálatot indítottak ellene.

Több mint egy éven át zaklatta a fiatal családanyát

Folyamatosan figyelte, rávicsorgott, leköpte parkoló autóját. A férfi nem először áll bíróság előtt zaklatás miatt.

20 millió forintot kaphat három tévesen elítélt vádlott

Nem jogerősen összesen mintegy 20 millió forint kártérítést ítélt meg a bíróság annak a két férfinek és egy nőnek, akiket egy 2009-ben Meszesen elkövetett gyilkossággal vádoltak meg, majd el is ítélték őket, de a hosszú előzetes letartóztatásban töltött idő után jogerősen felmentették mindhármukat - mondta Baán Károly pécsi ügyvéd.

Egy apa harca a gyermekeiért - a magyar igazságszolgáltatással szemben

Egy apa a gyermekeiért harcol. Az anya - a férfi tudta és hozzájárulása nélkül, csalárd módon igényelt útlevelekkel - Angliába „csempészte” az akkor 10 éves kislányt, valamint a 6 éves kisfiút. A brit igazságszolgáltatás a gyermekek hazavitelére kötelezte az asszonyt, aki a határozatnak eleget tett, majd fogta magát és visszautazott Londonba, új párjához, akivel még házassága idején ismerkedett meg a Facebookon - miközben férje Budapesten dolgozott a család létfenntartása érdekében. A kicsiket most a 70 év feletti, betegeskedő anyai nagymama neveli, annak ellenére, hogy az apáról az igazságügyi pszichológus szakértő megállapította: minden tekintetben alkalmas a gyermekek nevelésére… Normális ország ez?

Visszatartott áfa: Európai Bíróság elé kerülhet a NAV

Csak idő kérdése, hogy az Európai Bíróság elé citálják a NAV-ot a visszaigényelt áfaösszegek jogtalan visszatartása miatt - állítja a Jalsovszky Ügyvédi Iroda. Az iroda szakértői szerint a késedelmes kiutalások aránytalanul nagy terhet jelentenek a hazai vállalkozásoknak és ezzel az adóhatóság az uniós előírásokat is megsérti. 

Újpest: csődbűncselekmény elkövetésében lehet bűnsegéd az MLSZ!

Roderick Duchatelet, az Újpest FC Kft. többségi tulajdonosa és ügyvezetője az elmúlt hetekben többször és egyértelműen kinyilvánította, hogy nem kívánja megfizetni a felhalmozott - általa kétesnek ítélt - tartozásokat, és nem finanszírozza a továbbiakban a kft. működését. Tehát az NB I-es indulási- és licenc jog tervezett átruházásával egyetlen célja van: megszabadulni a többszázmilliós adósságtól, ami csőndbűncselekmény elkövetésének gyanúját vetheti fel. Azonban ezt az Újpest FC Kft. egyedül - az MLSZ közreműködése nélkül - nem tudja elkövetni.

Aki nem tanúsít ellenállást, azt nincs joga megbilincselni a rendőrnek

Akár több ezer, jogtalanul megbilincselt ember is követelhet kártérítést a rendőrségtől egy, a héten született jogerős bírósági ítélet miatt. A Zöld Baloldal szóvivőjét még két éve, vörös csillag viseléséért vitték be - a bíróság szerint - aránytalanul szigorú körülmények között. Ő 200 ezer forint nem vagyoni kártérítést kap.

Cikkek: 1-15 16-30 31-45 46-60 61-75 76-90 91-105 106-120 121-135 136-150 151-165 166-180 181-195 196-210 211-225 226-240 241-255 256-270 271-285 286-300 301-315 316-330 331-345 346-360 361-375 376-390 391-405 406-420 421-435 436-450 451-465 466-480 481-495 496-510 511-525 526-540 541-555 556-570 571-585 586-600 601-615 616-630 631-645 646-660 661-675 676-690 691-705 706-720 721-735 736-750 751-765 766-780 781-795 796-810 811-825 826-840 841-855 856-870 871-885 886-900 901-915 916-930 931-945 946-960 961-975 976-990 991-1005 1006-1020 1021-1035 1036-1050 1051-1065 1066-1080 1081-1095 1096-1110 1111-1125 1126-1140 1141-1155 1156-1170 1171-1185 1186-1200 1201-1215 1216-1230 1231-1239
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat