Több százezren élhetnek a közterhek befizetését részben elkerülő vállalkozásokból. Ezt a szakmai becslést az adóhivatal statisztikái is jórészt alátámasztják: a hatóság az idén nagyjából tízezerszer ellenőrizte a pénztárgépekkel kapcsolatos előírások betartását, az esetek mintegy 20 százalékában állapított meg jogsértést.
Elfogta és őrizetbe vette a rendőrség azt a 18 éves fiatalt, aki kedden délután, hamis vonaljegyet adott el egy utasnak, a Nyugati aluljáróban.
Számos magánszemély kérte az adóhatóságtól, hogy indítson vagyonosodási vizsgálatot a kistelepülések uzsorásai ellen.
Kezdi megelégelni az ügyészség a különféle bűncselekményekért nagyrészt jogerősen elítélt bűnözők üzengetését, miszerint ők tulajdonképpen ártatlanok, csupán korrupt rendőrök kreáltak ügyeket ellenük.
A szülők után az alapvető jogok biztosa is felemelte hangját amiatt, hogy januártól rendőr viheti iskolába a lógós diákot.
Több mint 10 ezer bűncselekmény miatt vizsgálódtak az idén az első kilenc hónapban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói, a kétes esetek elkövetői összesen mintegy százmilliárd forinttal rövidítették meg a közkasszát, a legnagyobb horderejű visszaéléseket a húskereskedelemben tárta fel a hatóság.
Lázár János szerint jó üzletet kötött a hódmezővásárhelyi önkormányzat 2007-ben, amikor a 3933 négyzetméteres Vöröskereszt utcai iskolaépületet 600 millió (!) banner megjelenésért (40 millió 200 ezer forint értékben) eladta a Generál Média Kft-nek. A fideszes politikus ezt 2011 tavaszán nyilatkozta a Privát Kopónak. Azóta történt egy, s más…
A hosszú hétvége egyik éjszakáján csapott le az adóhivatal a fővárosban. Utólag már hiába kapkodtak taxaméter után a taxisok, hiába magyarázkodtak a vendéglősök, már késő volt. Újra bebizonyosodott: Budapest éjszakai élete hemzseg a törvénysértésektől - véli a NAV.
Vesztegetés, közokirat-hamisítás, hivatali visszaélés és egyéb bűncselekmények miatt hat év börtönbüntetésre, illetve hat esztendő közügyektől való eltiltásra ítélte csütörtökön a Szolnoki Törvényszék V. Viktort, a miskolci rendőrkapitányság kábítószeres ügyekkel foglalkozó felderítő csoportjának egykori munkatársát.
Hat hónap, két év próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetéssel sújtotta a Komlói Városi Bíróság Tribuszer Zoltánnét, az 1990-es évek hírhedtté vált országos pilótajáték-szervezőjét szerdai, nem jogerős ítéletében.
A NAV nem találja Horváth Mónika Zsuzsannát, a magánszemélyt, aki 3 és fél milliárddal tartozik. A nő bejegyzett címén más lakik, Üllőn senki nem ismeri.
A Privát Kopó információja szerint a Vertical Invest Ingatlanhasznosító Szövetkezet volt háttérembere, a 2009 májusában - több mint nyolcszáz millió forintos, mintegy ötszáz rendbeli csalás miatt - hat év szabadságvesztésre ítélt, azóta szökésben lévő, és nemzetközi körözés hatálya alatt álló Klivinyi Zoltán működteti a Fidesz október 23-i „eltörlésére” buzdító, valamint Portik Tamás érdekében „kampányoló” WordPress nemzetközi blogplatform „hungarianvirus” nevű aloldalát.
Hatalmas és szövevényes rendőrkorrupciós botrányról lebbenhet fel a fátyol, miután nemrégiben feloldották egy volt profi autótolvaj vallomását a 20 éves titkosítás alól.
3 millió forintot követelt egy zsaroló egy tiszakécskei vállalkozótól még augusztusban, cserébe azt ígérte nem esik bántódása a 2 hónapos lányának. A telefonálót és társát ma jogerősen elítélte a Kecskeméti Városi Bíróság.