2019. február 1. naptól az ügyészségi nyomozás a Központi Nyomozó Főügyészséghez és az alárendeltségében működő regionális illetékességű ügyészségekhez kerül. Erre az új büntetőeljárásról szóló törvény miatt van szükség. A törvény módosította az ügyészségi nyomozás kizárólagos hatáskörbe tartozó bűncselekmények körét.
A Viber ingyenes telefonszolgáltató rendszerében szerveződtek csoportokba azok a „taxisok”, akik teljesen feketén, a szükséges engedélyek és taxióra nélkül nyújtanak szolgáltatást a fővárosban. A sofőrök jelentős része korábban az Uber kötelékében fuvarozott, ám a társaság 2016 nyarán kivonult Magyarországról, ezért új lehetőség után kellett nézniük. Így lettek „Viber taxisok”. A Privatkopo.hu munkatársa „beépült” közéjük.
Meghökkentő állapotokról számolt be a Nagy Ignác utcai Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet I. objektumában tett látogatása után Székely László, az alapvető jogok biztosa.
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat tizenegy középiskolás ellen, miután egyikük volt barátnőjéről készült intim fotókat osztottak meg egymás között. Az internet főleg fiatalokra leselkedő egyik veszélye az úgynevezett sexting, amikor tinik - meggondolatlanul - intim, illetve pornográf felvételeket készítenek egymásról vagy magukról, majd ezeket megosztják másokkal, nemritkán a közösségi oldalakon. Ez azonban bűncselekmény.
Vádat emeltek a Dózsa György úti, két ember halálával végződő közlekedési baleset ügyében - tájékoztatott az ügyészség. A baleset mindkét sofőrje ellen halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra az ügyészség.
Jogerősen 11 év és 8 hónap szabadságvesztésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék kedden azt a cigányt, aki halálra gázolta egy jármű tulajdonosát, a Turay Ida Színház 24 éves munkatársát, miközben megpróbálta ellopni autóját.
A Püspökladányi járásbíróság ítéletet hirdetett annak a bárándi férfinak az ügyében, akinek otthoni számítógépéről - a 2018 áprilisában tartott házkutatás során - 613 darab, többségében gyermekkorú személyről meztelenül, a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal, célzatosan a nemi vágy felkeltésére irányuló módon ábrázoló fénykép- és videofelvétel, valamint 1597 darab ehhez kapcsolódó felvétel került lefoglalásra.
Dúró Dóra független (Mi Hazánk Mozgalom) országgyűlési képviselő törvényjavaslatot nyújtott be azért, hogy a lincselés önálló tényállásként szerepeljen a Büntető Törvénykönyvben.
Bűncselekmény hiányában kérte védence felmentését öt védő, csütörtökön, a vörösiszapperben elmondott perbeszédében. Két vádlott felmentésével az ügyész is egyetértett, miközben a többi vádlottra végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta. Ma folytatódik a per a Győri Törvényszéken a megismételt elsőfokú eljárásban - írja a Magyar Idők.
„Legalább húsz rendőr pillanatok alatt megszállt bennünket, a három gyerek háromfelé szaladt, a legkisebbet, aki kevésbé tudott futni, három nagydarab rendőr és egy nő szabályosan a földre teperte, és nem akarták engedni, hogy a sikítozó, síró kislányt ölbe vegyem és megvigasztaljam” - elevenítette fel a tegnapi eseményeket a Privatkopo.hu-nak a gyermekek nagymamája. „A kicsi bepisilt ijedtében, a rendőrök nem hagyták, hogy a pisiben ázó gyereket elvigyem átöltözni, Órákon át a szabadban, a földön ültem vele, egy takarót tudtam köré tekerni, amit a kocsiból vettem ki. A nagyobbik kislányt kilométereken keresztül üldözték, amíg a megfáradt gyereket meg tudták fogni, aki addigra már szintén bepisilt félelmében.” Kisgyermekeket fogtak el a „kemény” zsaruk Jászberényben…
Mi történik akkor, ha egy - három kiskorú gyermekét féltő - anya több alkalommal a rendőrséghez fordul, mert pszichiátriai szakvéleményekkel alátámasztott gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy az apa szexuálisan bántalmazhatta a kicsiket? Mi történik akkor, ha egy anya több alkalommal segítséget kér a Gyámügyi Hatóságtól, mert csemetéit veszélyeztetve érzi? Semmi. A rendőrség „félrenyomoz”, a gyámhatóság pedig úgy igyekszik kihúzni a problémák méregfogát, hogy az anya ellen fordul. Pillanatfelvétel a magyarországi úgynevezett gyermekvédelemről.
Több mint 5 millió forinttal tartozik egy Budapest VI. kerületi társasháznak az egykori úgynevezett sztárügyvéd, dr. Ruttner György, akit 2017 őszén - jogerősen - kizártak az ügyvédi kamarából. A férfi eltitkolta az általa bérelt irodák tulajdonosa elől az évek alatt közös költség nemfizetése miatt felhalmozott adósságot - értesült a Privatkopo.hu.
Gyermekprostitúció miatt helyezett előzetes letartóztatásba egy hónapra két férfit a Miskolci Járásbíróság. Egy 15 éves lányt kényszerítettek pénzért szexuális együttlétekre a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ózdon és környékén.
Vádat emelt az ügyészség egy tatabányai nővel szemben, aki hosszabb időn át rendszeresen megverte, éveken át elhanyagolta két fia nevelését. A halmazati szabályok miatt a „szülővel” szemben egy évtől hét és fél évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.