Megsemmisítette a korábbi ítéleteket és új eljárásra utasította első fokon a Csongrád megyei bíróságot a Legfelsőbb Bíróság, és részben jogszabálysértőnek minősítette az alsóbb rendű bíróságok döntését.
Kótai Mihály bokszolót és egy társát zsarolással, Majkát pedig önbíráskodással vádolja az ügyészség. A pénzüket akarták behajtani...
Kábítószerrel visszaélés miatt jogerősen 7 év 3 hónap fegyházbüntetésre ítélt ma a Szegedi Ítélőtábla egy 27 éves vésztői férfit. Bűntársa 5 év 6 hónap fegyházat kapott. Mindkettőjük esetében vagyonelkobzást is elrendelt a bíróság: az elsőrendű vádlottnál 917 ezer, a másodrendűnél pedig 800 ezer forint értékben.
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés vádjával jogerősen 11 éves fegyházbüntetést szabott ki a Győri Ítélőtábla kedden arra a férfira, aki három éve Pápán felgyújtotta, majd benzinnel locsolta le egy korábbi ütése miatt magatehetetlenné vált élettársát.
Előre kitervelten, aljas célból elkövetett emberölés bűntettének kísérletének vádjával áll hétfőn bíróság elé egy idős bugacpusztai házaspár.
Az Electro World vezérigazgatója betegesen vonzódik a pénzhez, ez tölti ki a világát, ezért mindenre képes: dr. Nagy Károly Andrást nem érdekli, ha más éhen hal, de az ő asztalán mindig legyen bélszín. Állandóan borotvaélen táncol, ahogy mondani szokta: sokszor súrolja a törvényesség határát. Kérkedik azzal, ha átveri a hatóságokat, ezért bizonyos körökben az „ország No.1. adócsalója” becenevet kapta - olvasható abban a levélben, amelyet egy, az üzletembert jól ismerő, korábban évekig külügyi pályán tevékenykedő férfi írt a privatkopo.hu-nak, aki egyébként maga is a dr. Nagy Károly András által megkárosítottak közé tartozik.
A hatóság országosan összesen több mint 5600 vizsgálatot végzett, és az esetek 27 százalékában tapasztalt jogsértést. A legtöbb visszaélés továbbra is a számla és nyugtaadással és a jövedéki termékekkel kapcsolatban merült fel, de nem javult a foglalkoztatás szabályszerűsége sem.
Az év utolsó negyedévében fokozott ellenőrzésekre számíthatnak az adóalanyok, mivel az adóhatóság az áfaellenőrzések révén a tervezetthez képest 40 milliárd forint többletbevételt kíván elérni; főként az áfalevonási jog gyakorlását, az egyenes és fordított adózás helyes alkalmazását, a láncügyleteket, illetve a közösségen belüli értékesítéseket fogják kiemelten vizsgálni a revizorok - derül ki a Deloitte hírleveléből.
A privatkopo.hu birtokába került dokumentumok szerint 2004-ben és 2005-ben közel 240 millió forintnyi kárt okoztak az államnak egy kiterjedt számlázási láncolat szereplői. A cégek áfa-trükkjeire 2009 végén derített fényt az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH). Az ügyben jogerős adóhatósági határozat született, ám büntetőeljárás nem indult a milliárdos bevételeket produkáló, de valós gazdasági tevékenységet nem végző cégek vezetői ellen, akik közül többen érintettek a közelmúltban kirobbant - több mint egymilliárd forint értékre elkövetett - Electro World számlacsalási ügyben. Fanyar ízt ad a történetnek, hogy a tisztázatlan eredetű, és fiktív számlákkal „utaztatott” számítástechnikai termékek egyik jelentős vásárlója maga az APEH volt…
Tartozása miatt csődeljárást indított egy tiszaroffi székhelyű cég ellen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal; a FEÚT-Ferencz Útépítő Kft. önhibáján kívül ment tönkre, mert nem kapta a meg a pénzt azért a munkájáért, amit 2010 nyarán a települést veszélyeztető súlyos ár- és belvízi helyzetben végzett.
A magyar büntetőeljárási törvényről általánosságban elmondható, hogy a hatóságok mulasztásait és törvénysértéseit meglehetős nagyvonalúsággal kezeli.
Razziáztak egy távol-keleti árukat értékesítő bevásárló központban Budapesten. Az árufoglalás elmaradt, mert előkerültek az adótartozást fedező milliók.
Augusztus végéig több mint 800 vagyonosodási vizsgálatot fejezett be az adóhatóság.