Nem adott számlát, így lebukott az a Pest megyei magánnyomozó, akit egy kitalált személy megfigyelésével bíztak meg a NAV inkognitóban lévő adóellenőrei. A tüzetes vizsgálat a bevételek eltitkolásán túl arra is fényt derített, hogy a detektív érvényes engedély nélkül kutatott mások után.
Miközben Orbán Viktor szerint „Magyarország jobban teljesít” a rend és a biztonság területén is, a miskolciak még a Rendészeti Szakközépiskola mellett sem érzik magukat biztonságban - hívta fel a figyelmet sajtótájékoztatóján Jakab Péter jobbikos önkormányzati képviselő, Miskolcon. Pintér Sándor eközben még mindig tartja ígéretét: „Magyarország Európa legbiztonságosabb országa lesz”. Talán. Egyszer majd. Vagy nem.
Boros Tamás 1997. január 23-án készült videóvallomásának két rendőr főszereplője Doszpot Péter és Chilkó Ferenc. Mindketten a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályát vezették, egymást váltva a poszton. Előbbi Boros szerint a méretes csalásokban érintett úszómenedzser, Zemplényi György személyes testőre is volt, a rendőrségnél az 1997 előtti robbantások és leszámolások ügyeiben nem tudott eredményt felmutatni. Chilkóról pedig Boros elmondta, hogy Radnai Lászlóékkal együtt alapították a luxusautó kereskedéssel foglalkozó Conti Car Kft -t, amelynek óbudai telephelyét az ex-zsaru telkén hozták létre.
Fásy Ádám tavaly a TV2 Frizbi című műsorában azt állította: „azt sem tudta, miről van szó” abban a bűnügyben, amelynek most negyedrendű vádlottja. Elmondása szerint csak a sajtóügyeit intézte az őssejtbotrányban érintett társaságnak. Ezzel szemben a Pesti Riport birtokába jutott titkosszolgálati lehallgatási jegyzőkönyvek arról tanúskodnak, hogy a mulatós minimum könyékig benne lehetett a cég működésében. Lássuk, miket mondott Fásy akkor, amikor már „füleltek” a nyomozószervek!
F. Sándor (66) élete harmadát, 22 évet töltött börtönben, de nem érezte magát elég komfortosan, így most az Emberi Jogok Európai Bírósága 3,5 millió forintnyi „fájdalomdíjat" ítélt meg neki. Az állam eddig több tízmilliót költött fogva tartására. A történet nem vicc, hanem valóság.
Egyre valószínűbb, hogy minden gazdálkodó lebukik, aki nem jelenti be alkalmazottait. A NAV ugyanis a foglakoztatás ellenőrzésekor egyre eredményesebb módszereket alkalmaz.
A jelek szerint a Nemzeti Nyomozó Irodának (NNI) nem sikerült teljesen felszámolnia a virágzó leánykereskedelmet, mert továbbra is lányok tucatjai „dolgoznak” arab országokban. Csupán annyi változott, hogy több lett a magánzó szexmunkás, akik egyszer közvetítővel már jártak kint, azok most az akkor szerzett kapcsolataikat hasznosítják. A közvetítők ennek ellenére még nem hagyták teljesen magára ezt a „piacot”.
Állatkínzás miatt nyolc hónap - két évre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélt egy balatonlellei nőt szerdán a Fonyódi Járásbíróság.
Már államtitok megsértésért is felelnie kell a tescós rabló néven elhíresült Süveges Péternek, ugyanis a férfinak nem lett volna szabad arról tudomást szereznie, hogy büntetőügyében vádalku született.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint „sérti” az emberi jogok védelméről szóló egyezmény 3. cikkelyét az olyan tényleges életfogytiglani büntetés, amely egyáltalán nem teszi lehetővé az ítélet valamikori felülvizsgálatát. A strasbourgi bíróság ezt három brit gyilkos beadványa nyomán mondta ki.
Megkezdi kedden a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári ellenőrzéssorozatát. Az országos akció keretében a pénzügyőrök a turisták által kedvelt üdülőhelyeket, fesztiválokat, strandokat és szabadtéri rendezvényeket ellenőrzik.
Az egyik bíróságon egy ócska paplan és 600 forint az áldozatnak könnyű sérülést is okozó - elrablásáért tizenegy év fegyház; ugyanazon a napon egy másik törvényszék előtt egy prostituált megfojtásáért pedig „mindössze" tizenkét év sima börtönt osztottak. Igazság(?)szolgáltatás, 2013. Magyarország.
Folytatódott a római bíróságon a volt honvédelmi miniszter, Keleti György lánya, Keleti Györgyi (38) bírósági ügye, ám nem született ítélet. Sőt jó darabig nem is születhet, ugyanis jövő januárig elnapolták az eljárást. A vád szerint az egykori modell lányoknak nyújtott segítséget prostitúcióhoz.