„A HU-GO elektronikus díjszedési rendszer sikeres bevezetése hatalmas munkát kívánt és jelentős eredményeket hozott. Ennek a rendszernek a létrehozását méltán nevezhetjük nemzetközi viszonylatban is kimagasló teljesítménynek. Így válhatott a hazai e-útdíj rendszer más uniós tagországok számára is követendő példává” jelentette ki Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter 2014. január 28-án, Budapesten. Néhány nappal később, 2014. február 3-án két gazdasági társaság és két magánszemély - bitorlás bűntette, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése bűntette, továbbá különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó iparjogvédelmi jogok megsértése bűntette miatt - ismeretlen tettes(ek) ellen feljelentést tett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóságán.
Keleti Györgyi „A leghíresebb magyar madame” című könyvében megjelentekkel összefüggésben a BRFK V. kerületi Rendőrkapitánysága - kábítószer birtoklás bűntett gyanújával - a közelmúltban nyomozást rendelt el. A Privát Kopó négy kérdéssel kereste meg az MSZP frakcióigazgatóját, Tóbiás Józsefet, aki a hozzá intézett kérdésekre ugyan nem válaszolt, viszont közölte: „az e tárgykörben folytatott nyomozás végeredményére maga is kíváncsi.”
Bírósági eljárás folyik a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) egyik helyettes államtitkára ellen. Lenner Áront, aki 2009 szeptemberétől Egyiptomban, a Sínai-félszigeten szolgált a nemzetközi békefenntartó erőben, szolgálati tekintély megsértésével vádolta meg 2010 végén a katonai ügyészség.
Újabb cselekményekkel gyanúsította meg az ügyészség a Vizoviczki Lászlót és több magas beosztású rendőri vezetőt érintő korrupciós ügyben érintetteket. Ezek tárgya túlnyomórészt titoksértés: „a rendőr terheltek - jelentős bűnügyi érdekeket sértve - minősített adatokat tartalmazó rendőrségi iratokat tettek hozzáférhetővé V. L. számára” - közölte Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője, pénteken.
Már minősített és személyes adatokkal való visszaéléssel is gyanúsítja az ügyészség a Nemzeti Nyomozó Iroda két egykori vezetőjét, amiért bizalmas információkat adtak ki az éjszaka császáraként emlegetett Vizoviczki Lászlónak. Az újabb gyanúsítás ellenére a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) hamarosan lezárja a nyomozást.
Vizsgálatot kezdeményez a nyomozó hatóságoknál egy fiatalkorú magyar lányok fotóival visszaélő honlap miatt a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium - közölte a tárca. A két napja indult, „Az internet nem felejt” nevű program készítői szerda reggel egy olyan weboldalt találtak, amin csak fiatalkorú magyar lányok közösségi oldalon közzétett és onnan lementett fényképei találhatók.
Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter kedden engedélyezte az ír gázoló kérelmének teljesítését - közölte a tárca az MTI megkeresésére. Tobin gázoló „úr” a továbbiakban hazájában kempingezhet.
Jogerősen is pert nyert Kis János, valamint az ÉS című hetilap Polt Péter és a Legfőbb Ügyészség ellen. „Előző hivatali ciklusa idején már bőségesen bizonyította, hogy hivatalát nem pártatlan közszolgaként, hanem megbízója kiszolgálójaként tölti be” - írta dolgozatában a legfőbb ügyészről Kis.
Némi túlzással a fél magyar sajtót beperelte Demcsák Zsuzsa, a TV2 műsorvezetője, aki öt lap kiadójától összesen 13 millió forint nem vagyoni kártérítést követel - jó hírnevének megsértése miatt.
Előzetes letartóztatásba került az a 15 éves szegedi cigány fiatal, akinek a törvény előtt közel ötven autó feltöréséért kell majd felelnie. Visszaeső bűnözőről van szó. Családi idill: a fiú anyja más okból már a Dorozsmai úti előzetesben van.
Nemcsak személyes adatokkal való visszaélés miatt nyomoz a rendőrség az adóhivatal feljelentése nyomán, hanem rágalmazás és hivatali visszaélés gyanúja miatt is. A NAV-botrányt kirobbantó Horváth András saját feljelentése ügyében is történt már ugyanakkor valamilyen lépés a rendőrség szerint, de egyelőre nem közlik, hogy mi. Horváth szerint magasabb szintről jött a megbízás arra, hogy a házkutatáskor elvigyék a jegyzetfüzetét, azt gondolja, hogy egy másik államhatalmi szerv kutatja, kikkel találkozott ő mostanában.
Megszüntették Kiss Ernő előzetes letartóztatását pénteken - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője, Simon Richárd. A nyugalmazott dandártábornok szabadlábon védekezhet, sem házi őrizetet, sem lakhelyelhagyási tilalmat nem rendeltek el vele szemben.
Házkutatást tartottak ma reggel a rendőrök Horváth Andrásnál. Az ezermilliárdos áfacsalások ügyét kirobbantó egykori NAV-osnak azt mondták: személyes adattal való visszaéléssel gyanúsítják. A birodalom visszavág?
Vádat emelt a Szegedi Járási Ügyészség a ruzsai labdarúgókat tavaly ért halálos baleset ügyében a sportolókat szállító mikrobusz vezetője ellen. A férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásával vádolják - tájékoztatott Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.
Az ügyészség álláspontja szerint tiltott adatszerzés bűntettét követte el Demcsák Zsuzsa - értesült a Privát Kopó. A hatóság a vádemelést egy év időtartamra elhalasztotta a TV2 műsorvezetőjével szemben.