Egy fővárosi, nyerőgépeket-kaszinót üzemeltető kft. - látszólag a legelemibb üzleti logikának is ellentmondva - „adásvétel” útján megvásárolt két, összesen 6141 négyzetméternyi telket, amikről már megvételük előtt tudta, hogy azok számára fabatkát sem érnek, hiszen az ingatlanok korábbi tulajdonosa írásos kötelezettséget vállalt arra, hogy azokat INGYENESEN visszaszolgáltatja eredeti tulajdonosának, az egyik budapesti kerületi önkormányzatnak. Vajon milyen érdekek húzódnak a háttérben?
Bettina még 20 éves sem volt, amikor elköltözött szülei lakásából. A lányt barátja, Gyuszika beszélte rá, hogy együtt kezdjenek önálló életet. A Bettinánál hat évvel idősebb fiatalember, aki szakácsként már Angliát is megjárta, egy nagy budapesti szálloda konyháján dolgozott, míg a lány a Westend egyik népszerű butikjában volt eladó. Mindketten jól kerestek, így nem jelentett gondot számukra egy minden igényt kielégítő lakás bérbevétele a budai hegyvidéken.
Milliós nagyságrendű bírsággal sújtotta a munkaügyi felügyelőség az Orangeways Autóbuszos Közúti Közlekedési Zrt.-t a munkaidő-nyilvántartás szabályainak megsértése miatt - közölte a felügyelőség szóvivője az MTI-vel.
Megváltoztatva a korábbi bírósági döntést, előzetes letartóztatásba helyezet a Fővárosi Bíróság azt a magyar állampolgárságú arab orvost, aki a gyanú szerint több késszúrással meggyilkolta feleségét február 4-én, fővárosi lakásukban.
Egymilliárd forintot megközelítő összegű adócsalás csaknem harminc vádlottja ellen kezdődött per kedden, Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.
Jogerősen három év tíz hónap börtönbüntetést szabott ki a Debreceni Ítélőtábla kedden a vesztegetéssel vádolt Vincze Ferenc Tiborra, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Döge volt független polgármesterére.
A fővárosi VI. kerületi rendőrséget is elmarasztalja véleményében a West Balkán tragédia körülményeit vizsgáló személy- és vagyonvédelmi szakértő - írja a Magyar Hírlap.
Első fokon elvesztette a magyarországi kiadatás ellen indított jogi harcát Francis Ciarán Tobin, a két kisgyermek halálát okozó, több mint egy évtizeddel ezelőtti leányfalui gázolás ír felelőse, aki azonban fellebbez a dublini felsőbíróság pénteki, nem jogerős végzése ellen.
Selmeczi Gabriella váltig állítja: több mint 5 éve nem bírálta el részletfizetési kérelmét az adóhivatal. A 2 millió forintos vagyonszerzési illeték „azóta 400 ezer körülire csappant, mivel minden évben adótúlfizetésem volt, és ezt a részt jóváírják” - közölte a Blikk munkatársával a fideszes politikus. Kérdés: igazat állít-e?
Selmeczi Gabriella 2 millió forinttal tartozik az adóhatóságnak immár 5 éve, pedig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerint ez gyakorlatilag lehetetlen. Mindazonáltal Selmeczi nem a létminimum alatt tengeti életét, a politikus asszony csinos vagyonportfólióval rendelkezik...
Megkezdődött a hivatali visszaéléssel és okirat-hamisítással vádolt rendőrök büntetőpere szerdán a Fővárosi Bíróságon. Mindkét ügy dokumentumai az UD Zrt.-nél tartott házkutatásnál kerültek elő.
Amint arról korábban - az MTI híre alapján - beszámoltunk: közösségi célokra, például „roma kulturális központ" létrehozására, fordítják a kármentő alapban összegyűlt 1,7 milliárd forintot. Erről a kármentő bizottság döntött az Orbán Viktor miniszterelnök részvételével tartott legutóbbi ülésén.