A terrorizmus kísértete járja be Európát: egy több helyszínen végrehajtott terrortámadástól tart a kontinens terrorelhárítása 2016 elején. „Azt gondolom, hogy amit 2015-ben láttunk, az még semmi sem volt” - vallotta be legtitkosabb félelmeit egy neve elhallgatását kérő, tapasztalt francia terrorelhárító.
Szilveszter éjjelén fiatal „arab vagy észak-afrikai kinézetű férfiak” hordákba verődve „vadásztak” nőkre, bántalmazták, inzultálták, fogdosták és meglopták őket Hamburg vigalmi negyedében; hasonló esetek történtek Kölnben is - írja honlapján a Bild német bulvárlap.
Finnországban néhány nappal ezelőtt életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek egy 26 éves afgán férfit, Ramin Azimint, amiért megerőszakolt és utána brutálisan meggyilkolt egy 17 éves finn lányt, januárban, Poriban.
Legalább 21 évet tölt majd el a rácsok mögött az a most 18 éves fekete fiú, aki egy bringáért ölt.
Hatalmas robbanás rázta meg a thai főváros, Bangkok központját hétfőn. A valószínűleg pokolgép okozta detonáció következtében legalább 27-en meghaltak, és mintegy nyolcvanan megsebesültek, az áldozatok között külföldiek is vannak - jelentette a helyi média.
Gyerekekkel szembeni nemi bűncselekmények gyanújával letartóztattak 1140 embert az Egyesült Államokban egy országos gyermekvédelmi akciósorozat keretében - jelentette be hétfő este az igazságügyi minisztérium.
Magyarországot is érintő nemzetközi pénzmosási ügyben nyomoz a milánói ügyészség. A másfél évvel ezelőtt indított olasz hatósági vizsgálat részletei most először kerültek nyilvánosságra.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) hat magas beosztású tisztségviselőjét tartóztatták le korrupció gyanújával az amerikai hatóságok kérésére Zürichben szerdán, két nappal FIFA-kongresszus megkezdése előtt.
Záróbeszédében a vád halálbüntetést, a védelem pedig letöltendő életfogytiglani szabadságvesztést kért szerdán Bostonban Dzsohar Carnajevre, akit korábban bűnösnek találtak a Massachusetts székvárosában két évvel ezelőtt, a maratoni futóverseny közönsége és részvevői elleni robbantásos merénylet elkövetésében.
Kötél általi halálra ítéltek egy román férfit Malajziában - számolt be a maszol.ro. Az ítéletet augusztusban hajtják végre.
Nagy bajba kerülhet Adam Johnson, a Sunderland játékosa, akit egy 15 éves lány megrontása miatt tartoztattak le hétfőn délelőtt. Az angol média arról számolt be, hogy nem rendőrségi autóval érkeztek a nyomozók hétfő délelőtt Johnson lakásához.
Három lányt vitt Manchesterbe egy magyar férfi, aki lényegében rabszolgává tette és prostitúcióra kényszerítette őket.
Közmunkára ítéltek egy fiatal férfit, amiért még augusztusban, az angliai Durhamban brutálisan bántalmazta újdonsült feleségét. Az incidens közvetlen oka az esküvői ruha volt.
Az Egyesült Királyságban egyre gyakoribb, hogy egészen kicsi gyerekek követnek el szexuális bűncselekményeket. Az utóbbi hat évben 800 olyan esetet regisztráltak, melyben tíz éven aluli volt az elkövető. A legfiatalabbak között 4-5 évesek is akadnak.