Egy 64 éves hölgy meghalt, 20 tűzoltó pedig megsérült a brooklyni épülettűzben.
Tévéműsor-vezetőnek szegődött egy 10 éven át körözött csaló Romániában, ám végül nem ezért bukott le, hanem közlekedési vétség miatt.
Németországban, Mannheimben tetten érték egy bankautomata feltörése közben azt a férfit, aki korábban a viszkis rablóként elhíresült Ambrus Attila bűntársa volt.
Tetten értek egy magyar párt Firenzében, amint éppen egy parkolóórát tört fel - számolt be a La Nazione című firenzei lap honlapján.
Franco Frattini olasz külügyminiszter szerint a Muammar el-Kadhafihoz hű fegyveres erők eddig legalább ezer tiltakozó polgári személyt gyilkoltak meg Líbia-szerte. Lemondott Abd el-Fattah Junesz el-Ubejd tábornok, líbiai belügyminiszter. Az Arab Államok Ligája felfüggesztette Líbia tagságát. Az őrült diktátor utasítást adott a kőolajvezeték felrobbantására.
Halálos lövés ért egy rendőrt Poughkeepsie városában (New York állam). A 44 éves tisztviselőt egy férfi lőtte le, aki korábban saját feleségével is végzett.
A testére erősített övekben és a gyomrába rejtett kapszulákban próbált meg kokaint csempészni Paraguayból Madridba egy magyar férfi, akit hétfőn vettek őrizetbe a legnagyobb paraguayi repülőtéren - adta hírül egy paraguayi hírportál kedden.
Lövöldözés tört ki vasárnap hajnalban egy ohiói diákklubban rendezett vidám összejövetelen, amely során egy végzős hallgató meghalt, további 11 ember pedig megsebesült, közülük egy életveszélyesen.
Kínában halálra ítéltek egy férfit, mert két lányt több mint egy évig szex rabszolgaként tartott, és kilenc másik nőt megerőszakolt.
Megkéseltek egy magyar férfit vasárnap hajnalban Angliában, Beestonban. A férfit súlyos sérülésekkel szállították a Queen's Medical Centre kórházba.
Már több mint egy hónapja tartja izgalomban a szerb, a koszovói és az albán közvéleményt egy, az Európa Tanácsnak készült jelentés. A tíz évvel ezelőtt zajló koszovói háború alatt és után nyílt titokként több száz embert raboltak el otthonából és öltek meg csak azért, hogy szerveiket busás haszonnal értékesítsék. A jelentés szerint a szálak egészen a koszovói miniszterelnökhöz vezetnek.
Az egyiptomi hatóságok belelőttek a tiltakozók tömegébe szombat délután, és legalább egy ember meghalt.
Emberi ésszel felfoghatatlan tettre szánta el magát egy dada: megerőszakolta a rá bízott egy éves kisbabát, az így készült fotókat pedig elküldte Afganisztánba szeretőjének, hogy „szexuálisan felizgassa” őt.