A mozgássérült brit férfi az interneten vadászott kiskorú áldozataira, amíg egy ravasz anya csapdába nem csalta. Most már bíróság előtt van.
Lövöldözés volt szombaton egy Washington melletti üzletközpontban, a rendőrség első közlése szerint hárman meghaltak.
Halálra késelte két kisgyermekét egy anya, másik kettőt pedig megsebesített egy ördögűzésnek vélt szertartás közben az egyesült államokbeli Maryland állam Germantown városában - közölte vasárnap weboldalán a CNN amerikai hírtelevízió.
Késsel felfegyverkezve akart szexre kényszeríteni egy taxist és egy másik férfit egy 24 éves nő. Első áldozata egy herfordi taxisofőr volt, majd napokkal később egy lübecki férfival is ugyanezt művelte.
A Horvát Egészségbiztosító Intézet (HZZO) legfrissebb adatai szerint a gyógyszergyártó cégek mintegy 30 millió kunát (hozzávetőleg 1,2 milliárd forint) fizettek ki orvosoknak különböző juttatások formájában 2013-ban, hogy saját termékeiket írják fel a pácienseknek - írta a Novi list című horvát lap.
A november végén Namíbiában lezuhant mozambiki utasszállító repülőgépet a pilóta szándékosan vezette a földnek az első, szombaton nyilvánosságra hozott vizsgálati eredmények szerint. A gép fedélzetén lévő 33 ember meghalt.
Nem akart hinni a szemének az az Oklahomában élő nő, aki egy barátja tanácsára belenézett a párja telefonjába. Kiderült, hogy a fekete férfi nemcsak molesztálta a tizenkét éves lányát, de a mobiljával fel is vette.
Emberkereskedelem és prostitúcióra kényszerítés miatt ítéltek el Hollandiában hét magyar állampolgárt - adta hírül kedd reggel az nltimes.nl angol nyelvű holland honlap.
A nyomozás már 3 éve tart. A történet a 2005 óta működött Azov Films nevű cég működésével függött össze. Ez az oldal legálisan kínált letölthető fényképeket és DVD-ken mozgóképeket, amelyeken 5 és 12 év közötti, zömmel kelet-európai fiúk voltak láthatók - ruha nélkül. A pornográf videókat az Azov Films rendelte meg a világ különböző pontjairól és terjesztette a felvételeket.
Őrizetbe vették a lampedusai illegális bevándorlótábroban azt a szomáliai férfit, aki az októberben a tengerbe süllyedt hajó útját megszervezte. A férfit emberkereskedelem miatt tartóztatták le, de a katasztrófa túlélői elmondták, a bevándorló nőket rendszeresen megerőszakolta, ha nem kapott elég pénzt.
A holland ügyészség közleménye szerint a férfi megfélemlítette és verte is a lányokat, akik a szolgáltatásaikért kapott összeg nagyobb részét kénytelenek voltak átadni neki.
Fegyveres támadók végeztek az Arany Hajnal két tagjával, egyet pedig súlyosan megsebesítettek a görög párt egyik athéni irodája előtt, pénteken. Egyre több az erőszakos bűncselekmény Görögországban.
Fiatal magyar nőket Angliába csábító és ott őket prostitúcióra kényszerítő, zömmel szintén magyarokból álló társaság pere kezdődött el a dél-angliai Brighton koronabíróságán.
Megölték a volt profi brazil labdarúgót, Joao Rodrigót, majd levágták a fejét és elküldték a feleségének - számolt be a Daily Mail.
Bocsánatot kért áldozatától a sikertelen megerőszakolási kísérlet után az Angliában élő szudáni Khalid Abdullah (35). A férfi egy harmincas éveiben járó nőt támadott meg Peterborough egyik szűk sikátorában.