A 65 éves Henry Clifford Byrd nem volt ismeretlen a rendőrök előtt, hiszen korábban már elkövetett hasonló szörnyűségeket.
Továbbra is egy hondurasi település, San Pedro Sula a világon a legveszélyesebb város, ahol naponta átlagosan három emberrel végeznek, a gazdaság gyakorlatilag nem működik, a szegénység, a brutalitás és a leszámolások pedig óriási méreteket öltenek.
A fiatalkorú lány este szállt fel a menetrend szerinti járatra, ahol két férfi erőszakolta meg az emeleten.
A rendőrség még keresi azt a két férfit, akik egy kislányt raboltak el az éjszaka közepén northridge-i otthonából. A gyereket hat kilométerre találták meg szülei házától.
Pozsony/Bazin - Kilenc év fegyházbüntetésre és elmegyógyintézeti kezelésre ítélte a bazini (Pezinok) bíróság szerdán azt a volt városi rendőrt, aki tavaly júniusban Ógyallán lelőtt három cigány férfit, két másikat pedig megsebesített.
Holtan találták londoni házában Borisz Berezovszkijt, a menekültként Angliában élő orosz mágnást - jelentette szombaton az Interfax orosz hírügynökség.
Két gyerekgyilkos feketebűnözőt fogtak be a Georgia állambéli Brunswickban. A 17, illetve 14 éves banditák a nyílt utcán végeztek ki egy 13 hónapos kisgyermeket.
Tegnap rendezték a román labdarúgó élvonalban a CFR Kolozsvár és a Rapid Bukarest mérkőzést. A 90 perc során a román szurkolók végig a magyarságot és Magyarországot gyalázták - válogatott szidalmakkal és tettekkel.
Egy délnyugat-angliai kisvárosban, Bridgewaterben fogták el a rendőrök a második legkeresettebb magyar bűnözőt, írja honlapján a területileg illetékes, Avon és Sommerset megyei rendőrség.
Inkább börtönbe kerül, de nem hajlandó tévéelőfizetést fizetni Leisha Brooks, aki kilencévesen egyike volt a BBC pedofil műsorvezetője, Jimmy Savile áldozatainak.
Egy kairói felsőbíróság helybenhagyta szombaton az egy évvel ezelőtti futballkatasztrófa ügyében hozott 21 halálos ítéletet.
Az olasz szövetségi ügyészség hétfőn kihallgatta Davide Lanzafamét, a George F. Hemingway által tulajdonolt klubhoz leigazolt támadót a 2008/09-es szezonban történt fogadási csalások kapcsán. A 26 éves játékos elismerte, hogy pénzt kapott a meccsek manipulálásáért.
Végeztek Rómában egy ismert, többek közt Beyoncét és Brad Pittet is fotózó paparazzóval: Daniele Lo Presti holttestét az utcán találták meg, fejbe lőtték.
A visszavonuló XVI. Benedek pápa egyik utolsó intézkedése volt, hogy lemondatta a skót Keith O'Brien bíborost homoszexuális botrányai miatt. Így Nagy-Britannia képviselet nélkül marad a pápaválasztáson.
Szörnyű tettel gyanúsítanak egy háromgyerekes francia nőt; a hatóságok szerint megölte lányát és két fiát, majd megpróbált elmenekülni.