Ma: 2020.08.13. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Rendőrkézen a becsületkasszák fosztogatója
police.hu 2012.10.25. 10:44:00

A Kőszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a helyi lakosság körében erős felháborodást keltő ügyben folytatott nyomozást zárt le vádemelési javaslattal 2012 októberében, majd ezt követően az ügyben hatáskörrel és illetékességgel rendelkező ügyészség a terheltet bíróság elé állította.



A Kőszegi Városi Bíróság ítéletében százhúsz nap közérdekű munkára kötelezte azt a kőszegi férfit, aki 2012. szeptember és október hónapban, bizonyítottan nyolc alkalommal tulajdonított el a Kőszeg város területén kihelyezett becsületkasszákból több kisebb, kétszáz- és ötszáz forint körüli összegeket.

Tekintettel arra, hogy a város szimbólumát is jelentik a helyben megtermelt áruk értékesítése céljából kihelyezett becsületkasszák, a Kőszegi Rendőrkapitányság soron kívül folytatta le az eljárást és kerítette rendőrkézre az elkövetőt.

További friss információk
A díler nem csak terjesztette, később már termesztette is a kábítószert
Letartóztatták a kiskorú rokonait szexuálisan bántalmazó férget
Szülés után magára hagyta gyermekét egy halmajugrai lény
Két kábítószer-terjesztő akadt a dabasi nyomozó horgára
Budapesti nő irányította a migránsokat csempésző sofőrt - a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai mindkettőjüket elfogták
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Drog, prostik, Vizoviczki, avagy „mit tehet a rendőrség egy olyan szórakozóhellyel szemben, ahol befolyásos politikusok, parlamenti képviselők a törzsvendégek”?
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat