Ma: 2020.08.11. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Kurvák társaságában drogozhattak a szombathelyi fideszesek
MTI 2013.10.30. 15:45:00

Újabb - egyelőre - meg nem nevezett szombathelyi fideszes döntéshozókat, helyi vállalkozókat és intézményvezetőket, illetve egy volt rendőrtisztet is gyanúsít Czeglédy Csaba, az MSZP önkormányzati frakcióvezetője, aki a Nemzeti Nyomozó Irodához fordult. A politikus szerint helyi fideszes politikusok rendszeresen kurváztak és drogoztak.



A szocialista politikus szombathelyi sajtótájékoztatója után telefonon az MTI-nek elmondta: információi szerint az érintettek az Adrián és a Balatonon szervezett hajóutakon prostituáltak társaságában szórakoztak, és drogot fogyasztottak.

Elmondta, hogy olyan információk vannak a birtokában, amelyek szerint A drogot és a prostituáltakat a szombathelyi szervezett bűnözés biztosította. Ezeket a bizonyítékokat átadta a Nemzeti Nyomozó Irodának, amelynek szerinte vizsgálnia kell azt is, hogy az említett bűnözői körök mit kértek szolgáltatásaikért cserébe - tette hozzá.

Czeglédy Csaba jelezte: szerdai sajtótájékoztatóján ultimátumot adott azoknak, akik részt vettek az említett hajóutakon; tárják a nyilvánosság elé azt, hogy ott voltak. Ha ezt nem teszik meg, ő fogja megnevezni őket - közölte.
Szavai szerint azt nem állítja, hogy mindenki drogozott, aki részt vett az említett hajóutakon, de akik ott voltak, azoknak tudomása lehet azt ott történtekről.

Czeglédy Csaba kijelentette: „Lazáry Viktornak és fideszes társainak” nemcsak egy egyszeri alkalom, vagy néhány alkalom volt, amikor drogot fogyasztottak, hanem „ez az életmódjuk részévé vált az elmúlt években”.

Czeglédy Csaba arra a kérdésre, hogy miért most látta elérkezettnek az időt az újabb sajtótájékoztatóra, azt mondta: érdemi információk kerültek birtokába arról, hogy a szombathelyi alvilág biztosította a drogot Lazáry Viktornak és társainak.

Czeglédy Csaba szeptember végén keménydrog fogyasztásával gyanúsította meg Lazáry Viktort, Szombathely fideszes alpolgármesterét egy videofelvétel alapján. A szombathelyi MSZP-SZTKE-frakció blogján közzétett felvételen az látszik, hogy egy férfi - aki nagyon hasonlít Lazáryra - egy irodai helyiségben az asztalról fehér színű port szív fel az orrán keresztül, majd az egyik ujját belenyomja a porba és az anyagot szétkeni a szájában.

Az alpolgármester visszautasította a vádat, amelyet lejárató kampánynak nevezett, és közölte: feljelentést tesz kényszerítés bűntette és nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt. Lazáry két drogtesztet is elvégeztetett a helyi kórházban, amelynek eredménye negatív lett. Azonban arra nem volt hajlandó, hogy úgynevezett hajmintát adjon.

További friss információk
Már kilenc gyanúsítottja van a fideszes képviselő korrupciós ügyének
A Központi Nyomozó Főügyészség hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki Boldog István fideszes országgyűlési képviselőt - aztán szabadon távozhatott
Pénzért gyűjtetett ajánlásokat a parlamenti választások előtt
Hivatali vesztegetés: a legfőbb ügyész kezdeményezte a fideszes Boldog István mentelmi jogának felfüggesztését
Vádat emeltek a terézvárosi ingatlanpanama miatt
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Drog, prostik, Vizoviczki, avagy „mit tehet a rendőrség egy olyan szórakozóhellyel szemben, ahol befolyásos politikusok, parlamenti képviselők a törzsvendégek”?
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat