Ma: 2020.11.16.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Vasútállomáson rabolgatott a 24 éves „erőforrás”
Privatkopo.hu 2020.10.22. 15:12:00
A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt egy 24 éves, időközben letartóztatott, többszörösen büntetett előéletű elkövetővel szemben, aki 2019 nyarától kezdve több személyt is kirabolt Heves megyében, a kál-kápolnai vasútállomáson.

A vádlottat a bíróság korábban fiatalkorúként rablás bűntette miatt javítóintézeti nevelésre ítélte, majd nem sokkal nagykorúvá válása után zsarolás bűntette miatt szabott ki vele szemben két év börtönt, amit le is töltött. A férfit azonban ezek a büntetések sem tartották vissza az újabb, részben erőszakos bűncselekmények elkövetésétől.

2019. augusztus 3-án, késő délután a vádlott Kál községben kisétált a vasútállomásra, ahol a külső vágányokon álló tehervagonok között várakozott addig, amíg meg nem látott egy 47 éves, számára ismeretlen személyt, aki a síneken átvágva igyekezett hazafelé. A terhelt leszólította a sértettet, akitől 2000 forintot követelt azzal a valótlan indokkal, hogy ő ezt a pénzt korábban ellopta tőle egy kávézóban. A meglepett ember hiába állította, hogy életében nem járt a kávézóban, a vádlott nem tágított, sőt veréssel fenyegette, aminek hatására kapott is 400 forintot. Mivel kevesellte az összeget, a rabló nekiszorította áldozatát az egyik vagonnak, majd átkutatta a zsebeit, és elvette minden pénzét, összesen 2500 forintot.

Idén februárban a vádlott ugyancsak a kál-kápolnai vasútállomáson meglopott egy 15 éves fiút, akit előzőleg felszólított, hogy hálából, amiért megtalálta és visszaadta neki a korábban elvesztett pénztárcáját, ölelje őt meg. Amikor a kiszolgáltatott fiatal kényszerűen átkarolta, a vádlott énekelni kezdett és táncmozdulatokat imitált, miközben - a sértett figyelmét így elterelve - a zsebéből eltulajdonított 200 forint aprópénzt. Ugyanezt a kiskorú sértettet a vádlott röviddel később, április 9-én, az esti órákba ki is rabolta az állomáson, ahol nekilökte őt egy jelzőoszlopnak, majd miután a védekező fiú karjait lefeszítette, elvette tőle 1130 forintját.

A Füzesabonyi Járási Ügyészség a különös visszaeső elkövetőt két rendbeli rablás bűntettével, valamint üzletszerűen, zsebtolvajlás útján elkövetett lopás vétségével vádolja.

Az ügyészség a vádiratában arra tett mértékes indítványt, hogy a bíróság a vallomástételt eddig megtagadó terhelttel szemben főbüntetésül 8 és fél év börtönt szabjon ki abban az esetben, ha az előkészítő ülésen beismerné a bűncselekmények elkövetését, meggyorsítva ezzel a bizonyítást és az ítélethozatalt. A vádhatóság azt is indítványozta, hogy a bíróság - beismerésétől függetlenül - rendeljen el részleges vagyonelkobzást a vádlottal szemben, emellett kötelezze őt kártérítésre és a nyomozás során keletkezett 639 794 forint bűnügyi költség megfizetésére.

További friss információk
Öt férfi verekedett egy nőért
Összevitatkoztak, összeverte
Önbíráskodással gyanúsítják az életveszélyesen fenyegetőző férfit
Idejött az osztrák kábítószert termeszteni
Halálra verte élettársát egy vattai férfi - bűnügyi őrizetbe vették
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Drog, prostik, Vizoviczki, avagy „mit tehet a rendőrség egy olyan szórakozóhellyel szemben, ahol befolyásos politikusok, parlamenti képviselők a törzsvendégek”?
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat