Ma: 2024.05.09. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Húsklopfolóval ütötte, konyhakéssel összeszurkálta
HP 2014. 05. 30. 13:52:00

A rendőrség javaslata alapján vádat emelhetnek azzal a 63 éves nővel szemben, aki kegyetlenül kivégezte férjét szilveszterkor, szegedi lakásukban.



A tavalyi év utolsó napján torkollott tragédiába az italozó életmódot folytató házaspár vitája a szegedi Csaba utcai lakásban. A 63 éves nő magához vett egy húsklopfolót, majd azzal kezdte ütni a férjét. Az összevert férfit ezt követően egy konyhakéssel szíven szúrta. A 65 éves férfi testén harmincnál is több, jórészt a klopfolótól származó külsérelmi nyomot talált az igazságügyi orvosszakértő, aki megállapította, hogy az áldozat halálát a késszúrás okozta. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte a nyomozást az ügyben, az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg a megyei főügyészségnek. Az emberöléssel meggyanúsított nő előzetes letartóztatásban van.

További friss információk
Hazudott az apa a rendőröknek azért, hogy a lánya hazaköltözzön
Fiatalkorúaknak is árulták a kábítószert: letartóztatásban apa és fia
Kábítószer-kereskedelem miatt továbbra is letartóztatásban egy volt rendőr
Kifosztotta az alvó betegeket a kórházban egy „navajonki”
Drogot akart rabolni két hülyegyerek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat