Ma: 2024.05.03.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Halálra verte élettársát egy vattai férfi - bűnügyi őrizetbe vették
Privatkopo.hu 2020. 11. 14. 7:32:00

A miskolci nyomozók őrizetbe vették a nő élettársát, aki a gyanú szerint olyan súlyosan bántalmazta az asszonyt, hogy elhunyt.



A Miskolci Rendőrkapitányság körözési eljárást folytatott egy mályi nő eltűnése ügyében, aki otthonából 2020. szeptember 27-én ismeretlen helyre távozott. Az asszony fia 2020. október 28-án jelentette be a rendőrségen, hogy édesanyja már egy hónapja nem jelentkezett.

A körözési eljárásban a rendőrök megállapították, hogy a nő vattai élettársához utazott, majd a további részletes vizsgálat során gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy a férfi bántalmazta, amelynek következtében elhunyt.

A rendőrök a holttestet a település külterületén találták meg 2020. november 13-án, a késő délutáni órákban.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a férfival szemben, akit a nyomozók - kihallgatását követően - őrizetbe is vettek.

További friss információk
Terrorcselekménnyel fenyegetőzött a TikTok-on egy 15 éves fiú
Megölte újszülött gyermekét a 15 éves cigánylány
Fél mázsa kábítószert akart forgalomba hozni
Kazah oltotta ki az ukrán életét - Soroksáron
Garázdaság, súlyos testi sértés, lopás, kifosztás, kifosztás kísérlete, csoportosan elkövetett rablás: bűnügyi őrizetben a 17 éves cigány
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat