Kedden kezdődött meg a Kecskeméti Törvényszéken H. Istvánné Erzsébet pere. A megtört, lassan mozgó, zavartnak tűnő asszonyt bilincsben vezették be a tárgyalóterembe. Lehajtott fejjel, papírjaiban temetkezve hallgatta, amint dr. Hubay Attila ügyész ismertette a vádat.

A megrázó esetről lapunk többször beszámolt. A nő és férje - miután nekik nem születhetett saját gyermekük - 2004-ben örökbe fogadtak egy akkor hároméves kislányt, majd később nevelőszülei lettek két kisfiúnak is (ők testvérek). Baja-Mártonszálláson, egy külterületi házban élt a család. A tárgyalás során az ügyész elmondta: a neurotikus személyiség-szerkezetű vádlott egyre nehezebben birkózott meg szülői feladataival. A testvérpár idősebbik tagjánál enyhe mentális retardációja következtében súlyosbodó magatartási problémák jelentkeztek, ami miatt rendszeres orvosi kezelésre szorult, míg az örökbefogadott kislánya tanulási nehézségekkel küzdött. Az anya 2006-tól már pszichiátriai kezelés alatt állt, de a különböző antidepresszív kúrák állapotát csak átmenetileg javították.

2011. július 18-án reggel aztán a vádlott, miután férje elindult munkába, elővette az addig fel nem használt, nagyobb mennyiségű, főként antidepresszáns hatású gyógyszereket. Ezeket négy üres, pudingos pohárba egyenlő arányban szétosztotta. Behívta a gyerekeket a szobába és bevette előttük az egyik pohár gyógyszert. Majd a többi poharat a 10 éves kislánynak, és a 8 illetve 11 éves fiúknak adta azzal, hogy ők is vegyék be a gyógyszereket. Mikor a gyerekei megkérdezték, mire jók a pirulák, az volt az anya válasza: „mindenre”. Ezután valamennyien az ágyra feküdtek és nézték a tévét.

A két kisfiú nem sokkal később a gyógyszerektől rosszul lett, majd hánytak is - nagy valószínűséggel éppen emiatt menekültek meg. A kislány verítékezett, remegett, a légzése egyre szaporább lett. Őt viszont végül a vádlott átvitte a másik szobába, ráfeküdt, és a gyermek hiába kiabálta: „Anyu, nem kapok levegőt!”, megfojtotta. Mivel férje hívására H.-né nem vette fel a telefont, az apa rosszat sejtve hazament, így kellett szembesülnie a borzalmas tragédiával. Azonnal értesítette a mentőket, akik a kisfiúk és az anya életét még meg tudták menteni, a kislány viszont addigra már halott volt.

A vádlott a keddi tárgyaláson nem tett szóbeli vallomást. Öt oldalas, sok helyen zavaros beadványát dr. Feleky István tanácselnök olvasta fel. Ebben az asszony leírta: mindig csak a családra vágyott, de életüket a hosszú gyermektelenség, a sok nélkülözés, férje és az ő betegségei tönkretették. Semminek sem tudott örülni, párjával a legapróbb dolgok miatt veszekedett. A nő viszont tagadta az ügyészség állítását, miszerint „egyenes szándékkal” követte volna el gyermekei megmérgezését. Kijelentette, nem ámokfutó gyilkos, hanem „mintha hullám ment volna át rajta, beleesett egy gödörbe”, és ilyen állapotában jutott eszébe hirtelen - nem előre kitervelten - az öngyilkosság, és a begyógyszerezés. A vallomásában az is szerepelt: a bűncselekményért leüli a büntetését, de most szeretne egy év szabadságot kapni, hogy férjéről gondoskodhasson. Feleky István viszont természetesen közölte vele, ilyesmire nincs lehetőség.

H.-né Erzsébetet több emberen, tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja a főügyészség, letöltendő fegyházbüntetést indítványozva számára.