Ma: 2017.11.13. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Több milliárd forint adót csalt el a vagyonvédelmi céghálózat - tizenöt gyanúsítottat őrizetbe vettek
MTI 2017.11.11. 6:09:00

Színlelt foglalkoztatási és számlázási láncolatot biztosító bűnszervezetek irányítói és működtető ellen indított eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága. A legalább 2001 óta tartó, milliárdos költségvetési csalás ügyében fokozott ügyészi felügyelettel zajlik a nyomozás.



A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a pénzügyi nyomozók a napokban - szervezett akció keretében - tizenöt személyt vettek őrizetbe, köztük a két bűnszervezet irányítóit, több tagját, valamint a szolgáltatásaikat igénybe vevő egyik vagyonvédelmi cég két vezetőjét. Az eddigi adatok szerint a bűnszervezetek szolgáltatásait főként őrzés- és vagyonvédelemmel foglalkozó gazdasági társaságok vették igénybe, amelyek a bűnszervezethez tartozó cégekkel különböző munkák teljesítésére színlelt szerződéseket kötöttek. A színlelt szerződéskötésekkel az volt a céljuk, hogy a vagyonőrök foglalkoztatása után keletkező közterheket ne a saját társaságaiknak kelljen megfizetniük, másrészt az alvállalkozóktól befogadott fiktív számlákkal csökkenteni tudták adófizetési kötelezettségeiket is.

A munkavállalókat valójában azok a gazdasági társaságok foglalkoztatták, amelyek igénybe vették a bűnszervezetek szolgáltatásait, ám papíron a bűnszervezetekhez tartozó cégekhez jelentették be őket. A dolgozók után a járulékokat sem a tényleges foglalkoztató cég, sem a papírok szerinti munkáltató cég nem fizette meg. A lebukás elkerülése érdekében ezeket a cégpiramis alján lévő alvállalkozó társaságokat rendszeres időközönként lecserélték. A gyanúsítottak a munkáltatást terhelő közterhek meg nem fizetésével, valamint a fizetendő áfa jogosulatlan csökkentésével a jelenlegi adatok szerint több mint 2,5 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek - közölte a főügyészség.

A NAV pénzügyi nyomozói kedden országos akciót hajtottak végre a bűnszervezet felszámolása érdekében, amelynek eredményeként elfogták a bűnszervezet irányítóit és tagjait. A 115 helyszínen végzett házkutatás során a nyomozók a bűncselekmények elkövetését alátámasztó bizonyítékokat foglaltak le, huszonhat gyanúsítottat hallgattak ki, és közülük tizenötöt őrizetbe vettek. Nyolc gyanúsított előzetes letartóztatását - nem jogerősen - elrendelte a bíróság. A vádhatóság hét gyanúsított esetében lakhelyelhagyási tilalom elrendelését indítványozta.

További friss információk
Több milliárd forint adót csalt el a vagyonvédelmi céghálózat - tizenöt gyanúsítottat őrizetbe vettek
Társkeresésnek álcázott csalás
15 évig tartó csalássorozat miatt állítják bíróság elé „Bróker Marcsit”
2200 sértett, 10 gyanúsított
Százmilliókat csaltak el a fesztiválszervezők
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat