Ma: 2020.06.06.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Megtámadták az éjjeliőrt, zöldséges üzletből raboltak
Privatkopo.hu 2019.10.23. 8:12:00

A budapesti rendőrök egy órán belül elfogták a négyfős társaság három tagját, negyedik társukat pedig délután, zuglói lakásából állították elő.



Két férfi ment be 2019. október 21-én, kevéssel éjfél előtt egy Budapest XVI. kerületi zöldséges üzletbe, ahol megverték a 72 éves éjjeliőrt és elvették a mobiltelefonját. Az üzletben csak néhány ezer forintot találtak. Közben társaik - egy férfi és egy nő - az üzlet előtt figyeléssel biztosították a bűncselekmény elkövetését. Végül a feltételezett elkövetők 3200 forinttal és a mobiltelefonnal távoztak a helyszínről.

A rendőröket az éjjeliőr értesítette, akik rövid időn belül azonosították és a helyszín közlében elfogták a 19 éves kistarcsai J. Gabriellát, a 26 éves ásotthalmi S. Dánielt és a 37 éves budapesti C. Andrást, majd előállították őket a kerületi rendőrkapitányságra.

A nyomozók még aznap délután zuglói lakásán fogták el a negyedik férfit. A 38 éves L. Lászlót is előállították.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVI. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a négy elkövetőt őrizetbe vették és csoportosan elkövetett rablás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrök előterjesztést tettek a nő és a három férfi letartóztatásának indítványozására.​

További friss információk
Két nap alatt négy tagját fogták el az „unokázós” bandának a BRFK nyomozói
17 éves fiú rejtőzött a „kihívó női képek” mögött: szexéhes férfiaktól csalta ki a személyes adataikat, amelyekkel aztán drága mobiltelefonokat rendelt
Súlyosabb büntetést indítványozott az ügyészség az adócsalóknak
Börtönből követett el telefonos csalásokat egy „uncsizó” rab
Ügyvédi segítséggel semmizték ki az idős jánoshalmai férfit
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Drog, prostik, Vizoviczki, avagy „mit tehet a rendőrség egy olyan szórakozóhellyel szemben, ahol befolyásos politikusok, parlamenti képviselők a törzsvendégek”?
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat