Ma: 2024.05.08. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Próbanapján lopott a 19 éves nő
police.hu 2018. 02. 13. 9:10:00

A rendőrök elfogták azt a fiatal nőt, aki úgy tett mintha munkát vállalna egy budapesti étteremben, közben csak meg akarta lopni a leendő kollégáit.



A 19 éves budapesti J. Izabella 2018. február 10-én, reggel megjelent egy Budapest I. kerületi étteremben, majd hamis adatokkal kitöltött egy jelentkezési lapot és megkezdte a próbanapját.

Néhány óra múlva közölte, hogy ő inkább hazamegy, ezért lement az öltözőbe, majd átkutatta az alkalmazottak táskáját és ellopta a bennük lévő pénzt. Ezután kiment az étteremből, de kis idő elteltével az étterem alkalmazottainak feltűnt a lopás, ezért a nő után mentek, majd amikor utolérték visszatartották a rendőrök kiérkezéséig. A járőrök J. Izabellát elfogták, valamint megtalálták nála az ellopott pénzt.

A rendőrök a nyomozás során megállapították, hogy J. Izabella még 2018 januárjában hasonló módszerrel követett el bűncselekményt egy ferencvárosi étteremben. A nyomozók a nőt lopás és hamis magánokirat felhasználása miatt gyanúsítottként hallgatták ki, amely során elismerte a bűncselekmények elkövetését.

További friss információk
Sikkasztott egy postavezető
Majálison fogták el az internetes csalót
Romantikus csalás: egy ismert olasz együttes egyik tagjának adta ki magát
200 ezer eurót akartak megszerezni ,,pénzkicserélős” csalással
Több mint ötmillió forintot csaltak ki gyanútlan magyaroktól az ukrán bűnözők
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat