Ma: 2020.06.07.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
640 millió forintot csaltak ki az örökösöktől - ügyvéd ellen is vádat emeltek
Privatkopo.hu 2019.09.30. 11:18:00

Vádat emeltek egy ügyvéd és társa ellen, mert egy örökségből több mint 640 millió forintot elcsaltak - közölte a Fővárosi Főügyészség.



A közlemény szerint egy nő jelentős vagyonhoz jutott - amelynek jelentős része külföldi bankszámlákon volt -, és öregkorában egy budapesti szállodában töltötte napjait. Miután elhunyt, a törvényes örököse két időskorú nő lett, akik megállapodtak egy családi baráttal, egy 58 éves férfival, hogy segít nekik a külföldön található hagyaték felkutatásában.

A férfi elhatározta, hogy az örökség egy részét jogtalanul megszerzi, és ebben megegyezett ismerősével, egy 49 éves ügyvéddel. A férfi rávette az örökösöket, hogy bízzák meg a hagyatéki ügyintézéssel az általa ajánlott ügyvédet, és járuljanak hozzá, hogy a hagyaték az ügyvéd letéti számlájára kerüljön.

A férfi és az ügyvéd változatos módszerekkel jutott hozzá 2015-2016-ban több mint 640 millió forinthoz.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a vádlottak ellen kétrendbeli, különösen nagy kárt okozó csalás bűntette, a jogász ellen ügyvédi visszaélés bűntette miatt is vádat emelt.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Két nap alatt négy tagját fogták el az „unokázós” bandának a BRFK nyomozói
17 éves fiú rejtőzött a „kihívó női képek” mögött: szexéhes férfiaktól csalta ki a személyes adataikat, amelyekkel aztán drága mobiltelefonokat rendelt
Súlyosabb büntetést indítványozott az ügyészség az adócsalóknak
Börtönből követett el telefonos csalásokat egy „uncsizó” rab
Ügyvédi segítséggel semmizték ki az idős jánoshalmai férfit
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Drog, prostik, Vizoviczki, avagy „mit tehet a rendőrség egy olyan szórakozóhellyel szemben, ahol befolyásos politikusok, parlamenti képviselők a törzsvendégek”?
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat