Ma: 2024.05.08. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Milliárdos sikkasztás gyanúja miatt nyomoznak a mezőkövesdi takarékszövetkezetnél
MTI 2013. 07. 31. 11:25:00

Négy személy ellen indult nyomozás a mezőkövesdi takarékszövetkezetnél történt sikkasztás miatt - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője az MTI-vel.



Zákány Ágnes elmondta, hogy az ügyben kizárást kezdeményeztek, és így nem a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrség nyomoz, hanem az eljárás lefolytatására a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságot jelölték ki. A helyettes szóvivő hozzátette: a rendőrség szakértők bevonásával vizsgál egyes szerződéseket, a kárérték megállapítása folyamatban van.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőkövesden működő takarékszövetkezet négy dolgozója nem létező emberek nevére több hitelszerződést kötött. Úgy tudni, eddig nagyjából 1500 esetre derült fény, a kárösszeg pedig meghaladhatja az egymilliárd forintot.

A gyanúsítottak az előzőleg felvett hitelt a következő fiktív kölcsönből törlesztették. A szerződő felek kivétel nélkül kitalált személyek voltak, az irataikat fénymásolóval gyártották. A rendőrök a nyomozás során megpróbálták lefoglalni az elsikkasztott pénzt a gyanúsítottaktól, de egyiküknek sem volt néhány millió forintnál több megtakarítása. Védekezésük szerint csak azért csaltak, hogy a központban azt lássák, hogy jól dolgoznak.

Az egyik gyanúsított a rendőröknek azt mondta, a remélt lottónyereményből akarták visszafizetni az elcsalt pénzt. A nyomózók a házkutatás során bukkantak rá arra a nyilvántartásra, amelyben a kitalált emberek pénzügyeit vezették.

További friss információk
Sikkasztott egy postavezető
Majálison fogták el az internetes csalót
Romantikus csalás: egy ismert olasz együttes egyik tagjának adta ki magát
200 ezer eurót akartak megszerezni ,,pénzkicserélős” csalással
Több mint ötmillió forintot csaltak ki gyanútlan magyaroktól az ukrán bűnözők
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat