Ma: 2024.05.08. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Fenyegettek, bűnügyi adatokkal zsaroltak az exrendőrök - vádat emeltek Labanc Ferenccel és dr. Porkoláb Zsolttal szemben
MTI 2016. 03. 16. 16:05:00

Üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés, bűnszövetségben elkövetett zsarolás kísérlete, hivatali visszaélés és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Budapesti Nyomozó Ügyészség két volt rendőrrel, Labanc Ferenccel és dr. Porkoláb Zsolttal szemben. A két exrendőr mellett vádlott az ügyben egyikük felesége és egy nő, aki szintén a rendőrségen dolgozott közalkalmazottként. A vádhatóság szerint az elkövetők bűnügyi adatok jogosulatlan megszerzésében működtek közre, amikkel aztán másokat igyekeztek megzsarolni.



Az elkövetés idején a két korábbi rendőr, dr. Porkoláb Zsolt és Labanc Ferenc (fotónkon) érdekeltségébe tartozott egy online bűnügyi hírportál (kisebbségi tulajdonrésszel rendelkeztek a lapot működtető cégben), valamint egy olyan gazdasági társaság, amelynek tevékenységi körében - egyebek mellett - magánnyomozás és követelésbehajtás szerepelt.

A vádirat szerint a két vádlott 2009. évtől a Nyomolvasó Kft. gazdasági társaság nevében végzett tevékenységet több esetben - haszonszerzés érdekében - zsarolásokra használta fel. Többnyire magánnyomozásra, követelésbehajtásra, adósságrendezésre, mediátori tevékenység elvégzésére vállaltak megbízásokat. Ennek során előfordult, hogy a vádlottak arra hivatkoztak, hogy rendőri múltjuk révén olyan kapcsolatokkal rendelkeznek, akiken keresztül a különböző adóhatósági és büntetőeljárások nem nyilvános adataihoz is hozzájutnak, illetve akik révén az eljárásokat befolyásolni is tudják. A megbízóiktól az előleget beszedték, a vállalt tevékenységet azonban - bár sok esetben annak látszatát keltették - ténylegesen nem végezték el.

A megbízások után rendszerint annyit tettek, hogy felkeresték a megbízásokkal érintett, a megbízóikkal ellenérdekű személyeket, és őket a tartozás elismerésének, megfizetésének vagy elengedésének kikényszerítése érdekében - a megbízó tudta nélkül - megfenyegették, jellemzően azzal, hogy akár alap nélkül büntetőeljárást kezdeményeznek velük szemben, illetve a nyilvánosság előtt - az érdekeltségükbe tartozó internetes bűnügyi lapon keresztül - lejáratják őket.

Annak ellenére, hogy nem jártak eredménnyel, a sikerdíjat mégis követelték a megbízóiktól, rendszerint a fentiekhez hasonló fenyegetésekkel. Amikor pedig tőlük több pénzt fenyegetéssel sem tudtak megszerezni, akkor ellenük fordultak, felkeresték a megbízással érintett, megbízóikkal ellenérdekű személyeket és pénz fejében a megbízókkal kapcsolatos információk átadására, illetve felhasználására tettek nekik ajánlatot. Jellemzően tehát mindig annak a félnek az érdekében jártak el, akitől több pénzt reméltek.

A fentiekhez kapcsolódóan IV. rendű vádlott 2013. és 2014. évben az I. rendű vádlott, valamint egy esetben a felesége, III. rendű vádlott kérésére több alkalommal jogosulatlan adatlekérést végzett a csak a hatóságok részére hozzáférhető bűnügyi nyilvántartási rendszerben. I. rendű vádlott az ily módon, bűncselekmény útján szerzett adatokat az említett megbízásokkal összefüggésben használta fel.

A két volt rendőr korábban házi őrizetben volt, jelenleg azonban már valamennyi vádlott szabadlábon védekezik, bűnösségük kérdésében a Fővárosi Törvényszék hoz majd döntést.

További friss információk
Sikkasztott egy postavezető
Majálison fogták el az internetes csalót
Romantikus csalás: egy ismert olasz együttes egyik tagjának adta ki magát
200 ezer eurót akartak megszerezni ,,pénzkicserélős” csalással
Több mint ötmillió forintot csaltak ki gyanútlan magyaroktól az ukrán bűnözők
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat