Ma: 2024.05.08. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Kiskorú lányát bántalmazta, nem először
Privatkopo.hu 2020. 05. 25. 10:38:00

A Makói Járási Ügyészség indítványt tett a nyomozási bíró felé, hogy rendelje el annak a helybeli férfinak a letartóztatását, aki visszatérő módon bántalmazta 11 éves kislányát.



A megalapozott gyanú szerint a férfi 2020. május 20-án, 21 és 22 óra között a tartózkodási helyül szolgáló lakásukban bántalmazta 11 éves kislányát. A férfi a gyerek haját húzta, az ágyra lökte, ott több alkalommal, nagy erővel, tenyérrel arcon ütötte. Mindezeket követően a gyanúsított a kislány pólóját hátulról megragadva a nyakánál fogva megszorította, majd a lakás galériájánál levő ágyról a lépcsőhöz húzta, ott hirtelen elengedte, melynek következtében a kislány a lépcsőfordulóig csúszott le.

A bántalmazás következtében a kislánynak 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülései keletkeztek.

A védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntette miatt indult eljárásban az ügyészség az eljárás meghiúsítása, valamint a bűnismétlés veszélye miatt tett indítványt a férfi letartóztatásának elrendelésére. A férfi ugyanis többszörösen büntetett előéletű, cselekményét végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el. A legutóbbi elítélése alapjául szolgáló bűncselekményt egyébként szintén kiskorú gyermeke sérelmére követte el, így a bűnismétlés veszélye fokozottan fennáll.

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészi indítványnak helyt adva egy hónapi időtartamra elrendelte a férfi letartóztatását.

További friss információk
Sikkasztott egy postavezető
Majálison fogták el az internetes csalót
Romantikus csalás: egy ismert olasz együttes egyik tagjának adta ki magát
200 ezer eurót akartak megszerezni ,,pénzkicserélős” csalással
Több mint ötmillió forintot csaltak ki gyanútlan magyaroktól az ukrán bűnözők
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat