Ma: 2019.11.21. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Milliárdos költségvetési csalás: két dél-alföldi bűnszervezetet számoltak fel a NAV nyomozói
szegedma.hu 2016.11.04. 16:23:00

Azonos időpontban negyven helyszínen jelentek meg a NAV munkatársai abban az akcióban, amelyben két bűnszervezet vezetői és tagjai kezén kattant a bilincs. A műanyag granulátummal üzletelő gyanúsítottakat őrizetbe vették. A két bűnszervezet összesen csaknem egymilliárd forint áfát csalt el.



A gyanú szerint egy kecskeméti férfi műanyag granulátumot szerzett be Szlovákiából nettó áron, és hogy a befizetendő áfát megspórolja, beszerzését magyar cégek nevében kiállított fiktív számlákkal igazolta. Így azt a látszatot keltette, mintha az árut itthon vásárolta volna. Az átszámlázásokhoz strómanok nevén lévő, valós tevékenységet nem végző cégeket használt. A cégek cserélésében és a strómanok bevonásában három társa, míg az áru megrendelésében egy ember segítette.

Miközben a pénzügyi nyomozók a céghálózat felgöngyölítésén dolgoztak, az egyik fiktív cég kapcsán egy újabb, mások által irányított bűnszervezet tevékenysége is körvonalazódott. Ez a csapat szintén műanyag granulátummal üzletelt, ugyanazzal a módszerrel csalta el az áfát.

A bűnszervezetek által okozott kár megtérülésére ingatlanokat, bankszámlákat zároltak, emellett több nagy értékű BMW-t, a házkutatások során fellelt több millió forint készpénzt és három kamionnyi műanyag granulátumot is lefoglaltak.

A pénzügyi nyomozók tizenegy gyanúsítottat hallgattak ki költségvetési csalás miatt, közülük heten előzetes letartóztatásban várják a nyomozás befejezését.

További friss információk
Póczik nem érti, hogyan került a Borkaival kapcsolatos zsarolási ügybe - arról szemérmesen hallgat, hogy az élettársa fia szervezte a prostituáltakat az adriai szexpartira
A gyanú szerint 20 millió forintot kért az egykori válogatott futballista Borkaitól a szexvideókból kifotózott képekért, de az üzlet nem jött létre, mert a volt polgármester ügyvédje korábban másnak már fizetett a felvételekért
„Unokázós” bűncselekmény: több mint egymillió forintot csalt ki egy idős asszonytól „Karcsi”, aki valójában Ottó
Egymilliárd forint áfát csalt el két, gumiabroncs-kereskedelemmel foglalkozó bűnbanda
Pénzmosás miatt emeltek vádat öt férfi ellen - nigériai bűnözők segítői voltak
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat