Ma: 2024.05.08. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Kollégiumban árulták a kábítószert Mosonmagyaróváron
MTI 2018. 11. 26. 14:57:00

Mosonmagyaróvári kábítószer-kereskedő hálózat öt tagja ellen emeltek vádat, mert egy kollégiumban egymásnak adták, majd értékesítették a drogot.



A beszerzési forrást jelentő elsőrendű vádlottól a hatóságok tavaly nyáron amfetamint, fél kilónyi marihuánát, több mint fél kiló kokaint, 150 lőszert, az álmennyezet alól pedig tízezer eurót (több mint 3,2 millió forint) foglaltak le - tájékoztatott a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség.

Takács Péter főügyész közleménye szerint a kábítószerek összességében különösen jelentős mennyiségűnek számítanak.

A másodrendű vádlottól 1,7 millió forintot, a harmadrendű vádlottól 99 lőszert foglaltak le. Ők összesen négyszáz gramm marihuánát adtak tovább. A drogot a kollégiumban az ott lakó negyed- és ötödrendű vádlott terjesztette. A vádirat szerint legalább 125 alkalommal értékesítettek a kollégiumi szoba ágyneműtartójában tárolt összesen négyszáz gramm kábítószerből. A szobában, egy befőttesüvegben 565 ezer forintot is találtak a hatóságok.

Az elsőrendű vádlottat jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem és lőszerrel való visszaélés, a másik négyet kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolják.

Amennyiben beismerik tettüket, az elsőrendű vádlottra hat év, a többiekre három év szabadságvesztés kiszabását indítványozza a főügyészség.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Sikkasztott egy postavezető
Majálison fogták el az internetes csalót
Romantikus csalás: egy ismert olasz együttes egyik tagjának adta ki magát
200 ezer eurót akartak megszerezni ,,pénzkicserélős” csalással
Több mint ötmillió forintot csaltak ki gyanútlan magyaroktól az ukrán bűnözők
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat