Ma: 2024.05.05. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Vesztegetési botrány: gyanúsítottként hallgatná ki a Mol elnökét a horvát ügyészség
Népszabadság/origo.hu 2011. 07. 05. 8:35:00

Horvátország jogsegély keretében hivatalosan is kérte Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója előzetes kiadatását - írja keddi számában a Népszabadság több, egymástól független, de meg nem nevezett forrásra hivatkozva. Az ügyben illetékes magyar szervek nem kommentálták a lap értesülését.



Gyanúsítottként hallgatná meg Hernádi Zsoltot a horvát ügyészség - írja a keddi Népszabadság meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. A lap úgy tudja, a horvátok felajánlották, hogy az általuk később átadandó bizonyítékok és a később megadandó kérdések alapján Magyarországon hallgassák ki gyanúsítottként a Mol-vezért. A Népszabadság szerint ez azt sejteti, hogy egyelőre, legalábbis részben felajánlották az eljárás lefolytatását.

Az ügyben illetékes magyar hivatalos források nem kívánták kommentálni a lap értesülését. A Népszabadság emlékeztetett: horvát lapértesülések szerint Hernádi Zsoltot vesztegetéssel gyanúsítja az ottani ügyészség.

A lap szerint a kiadatás kérésének időzítése nem volt véletlen. Az Európai Unió soros elnökségét ellátó Magyarország az elmúlt hónapokban keményen dolgozott azon, hogy Brüsszel még ebben a ciklusban lezárja a horvát csatlakozásról szóló tárgyalásokat. Ez a múlt héten meg is történt.

A horvát sajtó beszámolója szerint Ivo Sanader egykori kormányfő tízmillió eurót vett át annak fejében, hogy átengedte a magyar olajvállalatnak az INA irányítását. A gyanúsítás szerint emellett a miniszterelnök ennek hatására döntött úgy, hogy az állam megvásárolja a horvát nemzeti olajvállalat veszteséges gázüzletágát. A korábban már egyéb korrupciós ügyletekkel is megvádolt, miniszterelnöki megbízatásáról 2009 júliusában indoklás nélkül lemondó Ivo Sanader hónapok óta Ausztriában ül előzetes letartóztatásban. Szökés közben fogták el az osztrák hatóságok.

Korábban a Mol visszautasította a Hernádi Zsoltot ért gyanúsítást. „A Mol leszögezi, hogy soha semmilyen kifizetés, vagy fizetségről való egyezség nem történt, sem közvetlenül, sem közvetetten, sem az INA privatizációja során, sem azt követően a horvát politikai élet egyetlen szereplőjével vagy döntéshozójával sem” - állították akkori közleményükben.

További friss információk
Sikkasztott egy postavezető
Majálison fogták el az internetes csalót
Romantikus csalás: egy ismert olasz együttes egyik tagjának adta ki magát
200 ezer eurót akartak megszerezni ,,pénzkicserélős” csalással
Több mint ötmillió forintot csaltak ki gyanútlan magyaroktól az ukrán bűnözők
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat