Ma: 2020.02.26. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Csoportos rablás Budapest belvárosában
Privatkopo.hu 2019.08.25. 6:37:00

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett rablás bűntett megalapozott gyanúja folytat eljárást három budapesti férfi ellen, akik a gyanú szerint 2019. augusztus 23-án, éjjel, a Városháza téren kiraboltak egy fiút.



A társaság a fiatalt körbeállta, majd egyikük, a 19 éves S. Benjámin elvette a gyógyszerét és a cigarettáját. Amikor a sértett ezt próbálta megakadályozni, S. Benjámin társa a 18 éves P. Tamás előbb megfenyegette, majd ököllel megütötte a fiút; harmadik társuk pedig, a 24 éves B. Sándor elvette a fiú telefonját, majd mindhárman elfutottak a helyszínről.

A sértett egy pizzériában kért segítséget, onnan hívta fel a rendőröket, akiknek azt is elmondta, hogy egy barátja mobiltelefonján nyomon tudja követni az ellopott telefon mozgását. A terézvárosi rendőrök ennek alapján a Baross téren megtalálták és elfogták a csoport két tagját, S. Benjámint és P. Tamást; harmadik társukat pedig a belvárosban fogták el és állították elő az V. kerületi nyomozók.

A Budapest Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a három férfit őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. 

További friss információk
Műszaki cikkeket forgalmazó áruház weboldalát törte fel, majd okostelefonokat, okosórákat, játékkonzolokat és laptopokat rendelgetett, amelyek vételárát nem fizette meg
Közel 5 milliárd forint kárt okozott az államnak az áfacsaló bűnszervezet
Angliából irányították az „unokázós” csalásokra szakosodott bűnszervezetet
Illegálisan gyártott cigarettát csempészett Angliába a Győr-Moson-Sopron megyei bűnszervezet
Manipulált árfolyamon váltotta magának a valutát
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Drog, prostik, Vizoviczki, avagy „mit tehet a rendőrség egy olyan szórakozóhellyel szemben, ahol befolyásos politikusok, parlamenti képviselők a törzsvendégek”?
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat