Ma: 2024.05.11. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
A börtönből telefonálgatott és csalt ki közel kétmillió forintot egy bűnöző
Privatkopo.hu 2021. 04. 15. 6:36:00

Vádat emelt a Nyíregyházi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki elítéltként a börtönből telefonon zsarolt ki 19 embertől csaknem kétmillió forintot - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség.



A jelenleg rablás miatt jogerős fegyházbüntetését töltő vádlottat 2017-ben és 2018-ban egy budapesti börtönben tartották fogva. A férfi több, ismeretlen módon megszerzett mobiltelefonnal véletlenszerűen, illetve a rabtársaitól kapott tippek alapján hívott fel embereket, és magát bírósági végrehajtónak kiadva azzal fenyegette meg őket, hogy rendőrségi támogatással ingóságokat foglalnak le a lakásukban, ha egy órán belül átutalással nem fizetik ki - egyébként a valóságban nem létező - tartozásukat.

A vádlott a beszélgetések alkalmával többször azzal fenyegetőzött, hogy a végrehajtók nemcsak rendőri segítséget vesznek igénybe, hanem lakatost visznek magukkal a lakás kinyitásához, sőt, nemfizetés esetén rendőri előállítást is kilátásba helyezett, a kételkedő sértetteket pedig becsületsértés miatti feljelentéssel fenyegette meg.

A férfi fenyegetései komoly félelmet keltettek a sértettekben, akik közül 19-en összesen közel kétmillió forintot utaltak át a vádlott ismerőseinek bankszámláira, 30 embert azonban nem sikerült átvernie. Az ismerősök az átutalt pénzt felvették és a vádlottnak továbbították, ellenük az ügyészség pénzmosás miatt emelt vádat.

A hivatalos minőség színlelésével elkövetett zsarolás bűntettével és üzletszerű csalás vétségével vádolt, többszörös visszaesőnek minősülő férfi büntetőügye a Nyíregyházi Járásbíróságon folytatódik.

További friss információk
Sikkasztott egy postavezető
Majálison fogták el az internetes csalót
Romantikus csalás: egy ismert olasz együttes egyik tagjának adta ki magát
200 ezer eurót akartak megszerezni ,,pénzkicserélős” csalással
Több mint ötmillió forintot csaltak ki gyanútlan magyaroktól az ukrán bűnözők
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat