Ma: 2024.05.05. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Vasalóval égették az idős asszonyt a rablók - vélhetően grönlandiak
MTI 2010. 12. 24.

Elfogtak egy 31 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy társával együtt forró vasalóval égetett és ütlegelt egy idős nőt Budapest XX. kerületében, majd ellopták értékeit.



A Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön közölte honlapján, hogy a kedd hajnalban elkövetett bűncselekmény után nem sokkal azonosították a két feltételezett elkövetőt, egyiküket egy kispesti kaszinóban szerdán kora este elfogták, őrizetben van, és indítványozták előzetes letartóztatását. A másik elkövetőt a rendőrség még keresi - olvasható a közleményben. A nyomozás adatai szerint a két férfi Pesterzsébeten hasonló módszerrel már korábban is követett el bűncselekményeket idősek sérelmére.

További friss információk
Cigány rabszolgatartók verték halálra azt a 34 éves nőt, akinek holttestét Aszódon találták meg
Eszméletlenre verték, kirabolták, majd magára hagyták ismerősüket az erdőben
A bicskával és féltéglával családtagjait fenyegető férfi a kórházi ápolóra is rátámadt
Első fokon ítéletet hirdettek a negyedszázada húzódó kecskeméti diszkós gyilkosság ügyében
Félreértés miatt akarta megölni
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat