Ma: 2020.10.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Az ökölpárbajt követően beüzemelték a láncfűrészt
police.hu 2015.01.07. 11:11:00

A Debreceni Rendőrkapitányság garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást két helyi és három létavértesi lakossal szemben.



A nyomozás adatai szerint 2014. május 1-jén, hajnali 2 óra körüli időben, Debrecenben, az egyik Kassai úti szórakozóhely parkolójában többen összeverekedtek. A gyanú szerint három létavértesi és két debreceni fiatal veszekedett a parkolóban, amely során egymást kölcsönösen ököllel bántalmazták. A 21 éves D. Pál a verekedés közben megütötte, majd combon rúgta a két debreceni fiatal társaságában tartózkodó 19 éves lányt, majd két társával, M. Péterrel és N. Árpáddal együtt a gépkocsijukhoz szaladtak. A két helyi lakos, F. Ottó és Sz. Norbert követte őket, mire D. Pál az autó csomagtartójából elővett egy láncfűrészt és beüzemelte azt. A két helyi fiatal a láncfűrész láttán megállt, ezt követően D. Pál a kisgépet kikapcsolta, majd társaival együtt az autójukkal elhajtottak a helyszínről.
Az esetről egy állampolgár telefonon értesítette a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját. A rendőrök a bejelentést követően a helyszínre mentek, ahol adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, valamint bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt a parkolóban elfogták F. Ottót és Sz. Norbertet. A járőrök N. Árpádot, D. Pált és M. Pétert az egyik debreceni egészségügyi intézményben kerítették kézre. A városi rendőrkapitányságra előállított 19 és 21 év közötti fiatalokat a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a terheltek ellen a napokban befejezte a garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.

További friss információk
Már emberölés gyanújával nyomoznak a bári kastélytűz ügyében, amelyben egy budapesti milliárdos életét vesztette
Elgurult a gyógyszer: sodrófával vett elégtételt a megsértett nő
Acélbetétes bakanccsal rugdosta
15, illetve 8 év fegyházbüntetésre ítélték a késes rablókat
Egy 16 éves féleszű levágta magáról a nyomkövetőt, aztán megkéselte a volt jegyesét és annak anyját
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Drog, prostik, Vizoviczki, avagy „mit tehet a rendőrség egy olyan szórakozóhellyel szemben, ahol befolyásos politikusok, parlamenti képviselők a törzsvendégek”?
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat