Ma: 2019.08.26. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Több száz munkaerő-közvetítéssel foglalkozó céget rohantak le a NAV nyomozói
MTI 2019.04.18. 13:13:00

A cégek a gyanú szerint milliárdos kárt okoztak a költségvetésnek azzal, hogy nem fizették a munkavállalók utáni járulékokat.



A hivatal közleményében azt írta, a családi vállalkozásként működő bűnszervezet több száz gazdasági társaságot hozott létre, amelyek a munkaerőpiac szinte bármely területére biztosítottak dolgozókat, és mintegy hétezer embert alkalmazott. A munkavállalókat bejelentették, az utánuk fizetendő járulékokat bevallották, de nem fizették meg.

Ezt úgy vitelezték ki, hogy az áfabevallásaikban valótlanul visszaigényelhető adót vallottak, amelyet a bevallott, munkáltatással összefüggő járulékokra kértek átvezetni - tették hozzá.

A NAV több hónapos előkészítő munka után csapott le. A nyolcvannégy helyszínt érintő kétnapos kutatássorozatban több mint kétszázan vettek részt. A bűnszervezet irányítóihoz - a valószínűsíthető agresszív ellenállás miatt - a MERKUR bevetési egység kommandósai érkeztek.

A nyomozók a vagyoni kár biztosítására több mint egymilliárd forint értékben készpénzt és ingóságokat foglaltak le, valamint üzletrészeket, bankszámlákat zároltak. Az eljárásban lefoglalt nagy mennyiségű iratot teherautóval szállították el - írták.

A közlemény szerint negyvenkilenc gyanúsítottak hallgattak ki. A bűnszervezet tagjai jelenleg letartóztatásban vannak, tettükért akár húsz év börtönbüntetésre is számíthatnak.

További friss információk
Ukrán vendégmunkás késelt Sopronban
Önbíráskodás miatt vádemelést javasolnak egy 33 éves férfival szemben
Csoportos rablás Budapest belvárosában
Süket, kerekesszékes idős férfit rabolt ki egy érdi cigánykölyök - felborította, kerékpárja hátsó kerekével ütötte
Szabadlábon védekezhet az életveszélyes bántalmazás elkövetője
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat