Ma: 2024.05.04. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Bűnözés a nagyvilágban
Éveken át erőszakolták a tinédzsert, 14 évesen szült először
borsonline 2011. 07. 08. 11:28:00
Hamarosan a boltok polcaira kerül a tizennyolc éven át fogva tartott Jaycee Lee Dugard könyve. Az önéletrajzi regény az A Stolen Life, azaz Egy ellopott élet címet kapta. A harmincegy éves nőt még kislányként rabolta el Phillip és Nancy Garrido, és a memoár azokról a borzalmakról számol be, melyeket Jaycee átélt fogsága alatt.



-Tizennégy éves voltam, amikor az első gyermekemet vártam Garridótól. Egyedül voltam, nem értettem, mi történik velem. Folyamatosan megerőszakolt, azt mondta, azért jó, hogy vagyok, mert így mással nem kell ezt tennie. Mikor várandós lettem, szülésről szóló filmeket kölcsönzött ki, amelyeket együtt néztünk meg. Rettegtem. Aztán ott volt a kisbabám, három évvel később pedig a másik lányom, és tudtam: nem hagyhatom el őket. Ezért nem is próbáltam menekülni - írja Jaycee, akinek könyvéből a People magazinban jelennek meg részletek.

Bennfentesek szerint Jaycee nagy összegű szerződést kötött a könyvre is, és a most publikált részletekért is szép pénzt kap, így a jövőben anyagi gondjai biztosan nem lesznek, ez azonban az őt ért érzelmi sérülésekért egyáltalán nem kárpótolja.

További friss információk
Nagy tételben „öregeztek” Kozák Alexék Észak-Írországban
Több mint kétszázezer pedofil felvételt jelentettek tavaly világszerte
Tíz emeletnyi szajha - ez a „magyar” nő is prostitúció szervezésével kereste meg a mindennapi kokaint Angliában
Sokadik lecke egzotikumra vágyó lánykáknak: megverte, majd megfojtotta a 16 éves bécsújhelyi lányt szír barátja
Innsbrucki lakásában találtak holtan egy magyar prostituáltat
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat