Ma: 2018.11.17. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Balesetek, tűzesetek, katasztrtófák
Bűnügyi akció volt a Hős utcai gettóban
Privatkopo.hu/police.hu 2018.02.08. 10:35:00

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Bevetési Osztály, valamint a kőbányai rendőrkapitányság nyomozói közös bűnügyi akciót hajtottak végre 2018. február 7-én, este, Budapesten, a X. kerületi Hős utca több lakóházában, mert információ merült fel arra, hogy ott kábítószert árulnak.



A nyomozók a házkutatások során két lakásban összesen 12,9 gramm kábítószergyanús fehér port, 0,74 gramm kábítószergyanús növényi törmeléket, valamint a kábítószerek csomagolásához használt tasakokat találtak és foglaltak le. A nyomozók a helyszínen két budapesti férfit, a 45 éves B. Bélát, és a 28 éves B. B. Henriket, valamint egy szintén budapesti nőt, a 45 éves P. Máriát elfogták, előállították és kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A gyanúsítottakat a rendőrök őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatásuk indítványozását is. 

További friss információk
Vízzel teli aknába esett és életét vesztette egy 18 hónapos kisfiú Körösújfaluban
Nem akart sétálni
Súlyos sérülést szenvedett egy gyerek egy hanggránáttól a Fradi-DVTK meccsen
Meghalt a rendőrök elől menekülő autós
Dunakeszi: 24 métert repült a drogos által elgázolt nő - a hulladék át is hajtott rajta, majd elmenekült
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat