Ma: 2018.11.16. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Balesetek, tűzesetek, katasztrtófák
Egyiptomiak zsaroltak Budapesten
police.hu 2018.02.04. 11:09:00

A Készenléti Rendőrség járőrei egy órán belül elfogták azt a két egyiptomi állampolgárt, akik Budapest VIII. kerületében megfenyegettek egy férfit.



A rendelkezésre álló adatok szerint a 34 éves M. B. és a 42 éves I. R. F. egyiptomi állampolgárok, egy harmadik, eddig ismeretlen társukkal együtt 2018. február 3-án, 13 óra körül, egy Budapest VIII., Népszínház utcai üzletben - korábbi vitájukra hivatkozva - megfenyegettek egy férfit, az üzletből nem engedték ki, majd elvették a mobiltelefonját és pénzét.

A készenléti rendőrök a bűncselekményt követően a két egyiptomi állampolgárt az üzlet előtt igazoltatták, ahol megállapították, hogy korábban bűncselekményt követtek el, ezért elfogták és előállították őket a Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitányságára.

A józsefvárosi nyomozók a két egyiptomi férfit gyanúsítottként hallgatták ki és - őrizetbe vételük mellett - zsarolás bűntett miatt előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

További friss információk
Vízzel teli aknába esett és életét vesztette egy 18 hónapos kisfiú Körösújfaluban
Nem akart sétálni
Súlyos sérülést szenvedett egy gyerek egy hanggránáttól a Fradi-DVTK meccsen
Meghalt a rendőrök elől menekülő autós
Dunakeszi: 24 métert repült a drogos által elgázolt nő - a hulladék át is hajtott rajta, majd elmenekült
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat