Ma: 2020.07.05. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Viktor ezt nagyon benézte: drogdíler lakásában kutatást végző rendőröktől akart kábítószert venni
Privatkopo.hu 2020.06.04. 8:13:00

A budapesti rendőrök egy kábítószer-kereskedő elfogását követően tartottak kutatást a díler lakásán, amikor a gyanútlan „vevő” érkezett.



A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitányság járőrei közúti ellenőrzés miatt állítottak meg egy autót 2020. június 2-án, éjjel, az Izabella utcában. A járőrök az ellenőrzéskor az autó utasterében marihuána szagot éreztek, ezért a három utasnak átnézték a csomagjait és a ruháikat. Az egyik utas, a 35 éves C. Dániel táskájának átvizsgálásakor több, kábítószergyanús anyagot találtak a rendőrök, az autóban ülő két másik férfi pedig elmondta a rendőröknek, hogy nem sokkal korábban kábítószert fogyasztottak.

A járőrök mindhárom férfit elfogták, és előállították a kerületi rendőrkapitányságra. A nyomozók C. Dániel táskájában közel fél kiló marihuánát, valamint 30 gramm kábítószergyanús anyagot, mérleget, dohánypapírt és 150 ezer forintot találtak. A férfi lakásán ezt követően a nyomozók kutatást tartottak, ahol további kábítószereket foglaltak le: több mint egy kiló marihuánát, valamint 28 gramm kábítószergyanús anyagot.

Az autó másik két utasánál a rendőrök kábítószer gyorstesztet alkalmaztak, amely mindkét férfi esetében pozitív eredményt mutatott; a 37 éves budapesti K. Gábort és a 41 éves, szintén budapesti R. Gáspárt a rendőrök kábítószer birtoklása miatt hallgatták ki gyanúsítottként, velük szemben az eljárást szabadlábon hagyásuk mellett folytatják.

A rendőrök a C. Dánielnél tartott kutatást követően adatgyűjtést végeztek, amely során kiderítették, hogy a 35 éves férfi a 40 éves budapesti Sz. Balázstól vásárolta a kábítószert. Az erzsébetvárosi nyomozók a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály és a Kábítószerbűnözés Elleni Osztály munkatársaival közösen június 3-án, délután, egy Murányi utcai lakásban elfogták Sz. Balázst. A díler lakásán tartott kutatás során a rendőrök egy kiló marihuánát, valamint kábítószer értékesítéséhez használt precíziós mérlegeket, simítózáras tasakokat, mobiltelefonokat és közel 600 ezer forintot foglaltak le. A rendőrök intézkedésekor a díler egyik vevője is megjelent a lakásnál, V. Viktor a neki ajtót nyitó nyomozótól szeretett volna marihuánát vásárolni. A gyanútlan vásárlót a rendőrök elfogták, és mintavételre előállították.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a 35 éves C. Dánielt és a 40 éves Sz. Balázst kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Drog, prostik, Vizoviczki, avagy „mit tehet a rendőrség egy olyan szórakozóhellyel szemben, ahol befolyásos politikusok, parlamenti képviselők a törzsvendégek”?
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat