Ma: 2019.04.18. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Közérdekű címek, telefonszámok
Miskolci „csínytevés”: kövekkel dobálták az autókat a 15 éves fiúk
Privatkopo.hu 2019.02.12. 13:55:00

A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság Közeledésrendészeti Osztálya két 15 éves helyi fiúval szemben. A gyanúsítottak 2018. április 24-én, 19 óra körül, Miskolcon, a Csabavezér út feletti vasúti átjáróról közel 30 kővel dobálták meg az arra közlekedő autókat, és az egyiket el is találták.



A sértetti bejelentést követően azonosították, elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható két fiút. A fiatalkorúak kihallgatásukon beismerték és „megbánták” tettüket.

A Miskolci Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya az eset kapcsán felhívja a szülők figyelmét, amennyiben szükséges, mondják el gyermekeiknek, hogy a „csínytevések” tragikus következményekkel is járhatnak.

Privatkopo.hu: Biztosak vagyunk benne, hogy két „öregezés” között el fogják mondani nekik...

 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat