Ma: 2018.08.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Sheriff-rendszert tesztelnek a rendőrök Budapesten

Budapest belső kerületeire is kiterjeszti - kísérleti jelleggel - a peremkerületekben már tesztelt sheriff-rendszert a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A kamerás járőrkocsikkal, bemikrofonozott rendőrökkel az V., a VII. és a VIII. kerületben is találkozhatunk ezután.

Elfogták a Kádár-völgyi rablókat

A dunaújvárosi nyomozóknak sikerült elfogniuk a Kádár-völgyben múlt héten pénteken történt rablás elkövetőit, miután az egyik járőr a személyleírások alapján beazonosította egyiküket, illetve adatgyűjtést követően a nyomozók is eljutottak hozzá, illetve társaihoz. A négy tettes közül három gyermekkorú, míg a negyedik elkövető egy 16 éves lány.

Nem horgászni indult a lopott bottal a cigányfiú

Hétfőn, 21 óra 20 perckor egy 61 éves salgótarjáni férfi tett bejelentést a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Ügyeletére, mely szerint a Salgótarjánban lévő házához tartozó műhelyébe betörtek és onnan horgászbotokat és DVD lejátszókat vittek el.

Bűntény a tatai múzeumban

A tatai Csizmadia céh ezüst serlegének veszett nyoma szombaton a tatai Kuni Domonkos Múzeumból. A Tatai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya azt az ismeretlen férfit gyanúsítja a bűncselekmény elkövetésével, aki pechére belesétált a helyi televízió által rögzített képbe.

Új rendőri vezetők Csongrádban

Az ORFK eddigi bűnügyi főosztályvezetőjét nevezték ki a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatójává. A kapitányságon a rendészeti feladatok ellátásáért is új vezető felel.

Símaszkos rablás Győrben: néhány ezer forintot vitt el a fiatal férfi

Símaszkos rablót keres a rendőrség. A fiatal férfi zsákmánya csupán néhány ezer forint volt.

Háromszázmilliós kábítószerfogás Ferihegyen

Az egyik tételt az USA-ba, a másikat Ausztráliába szánták, a kábítószer-kereső kutya orrát azonban nem tudták becsapni.

Nem bujkál tovább: évek óta körözött bűnözőt kapcsoltak le a zsaruk

Évek óta rejtőzködött az a többszörösen körözött férfi, akit 2012. március 10-én délelőtt egy hajón fogtak el a BRFK munkatársai.

Megint jöttek, próbálkoztak - újabb határsértők

Ismét nagyobb számban próbálkoztak illegálisan átlépni az országhatárt - péntek délelőttől szombat reggelig összesen közel negyven migránst vontak eljárás alá a rendőrök.

Más adataival igényelt útlevelet

A Miskolci Rendőrkapitányság eljárást folytat közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettessel szemben.

Alkalmazottak lopták a gázolajat

Egy dunaújvárosi céget saját munkavállalói károsították meg. A kft-nél alkalmazásban lévő gépkocsivezetők voltak azok, akik az utóbbi időben rendszeresen lopták a gázolajat. Az általuk vezetett szemétszállító teherautók tankjából, illetve a cégnél lévő kútból 5-10 literenként szívták le műanyagkannákba az üzemanyagot.

Elsodorta a rendőrt a BMW-vel menekülő bűnöző

Könnyű sérüléseket szenvedett az a nyomozó, akit egy előállítása elől menekülő bűnöző sodort el autójával Kazincbarcikán. A menekülőt végül egy társasház fala állította meg.

Fegyveres rablás egy székesfehérvári pénzintézetben

Székesfehérvár belvárosában pénteken délután fegyveres rablás történt. Két ismeretlen férfi lépett be 15 óra 27 perckor - arcát sállal eltakarva, fején fekete sapkában - a Táncsics utcában található pénzintézetbe, ahol egyikük fegyvert fogott az alkalmazottakra, és arra szólította fel őket, hogy a bankban lévő készpénzt átadják nekik.

Trükkös autótolvajok buktak meg Röszkénél

Hamis szerb vezetői engedéllyel bérelt egy Opel Insigniát Németországban egy újvidéki férfi, majd Röszkénél próbálta meg kijuttatni az Európai Unió területéről. Lebukott.

Várandós asszony és korosodó élettársa lopták az aknafedlapokat Fonyódon
Elfogták a napokban a fonyódi rendőrök azt a tolvajpárost, aki még 2011 őszén összesen 18 aknafedlapot lopott a Balaton-parti városból. A lopásokat egy közel nyugdíjaskorú férfi és 34 éves, állapotos élettársa követte el.

Cikkek: 1-15 16-30 31-45 46-60 61-75 76-90 91-105 106-120 121-135 136-150 151-165 166-180 181-195 196-210 211-225 226-240 241-255 256-270 271-285 286-300 301-315 316-330 331-345 346-360 361-375 376-390 391-405 406-420 421-435 436-450 451-465 466-480 481-495 496-510 511-525 526-540 541-555 556-570 571-585 586-600 601-615 616-630 631-645 646-660 661-675 676-690 691-705 706-720 721-735 736-750 751-765 766-780 781-795 796-810 811-825 826-840 841-855 856-870 871-885 886-900 901-915 916-930 931-945 946-960 961-975 976-990 991-1005 1006-1020 1021-1035 1036-1050 1051-1065 1066-1080 1081-1095 1096-1110 1111-1125 1126-1140 1141-1155 1156-1170 1171-1185 1186-1200 1201-1215 1216-1230 1231-1245 1246-1260 1261-1275 1276-1290 1291-1305 1306-1320 1321-1335 1336-1350 1351-1365 1366-1380 1381-1395 1396-1410 1411-1425 1426-1440 1441-1455 1456-1470 1471-1485 1486-1500 1501-1515 1516-1530 1531-1545 1546-1560 1561-1575 1576-1590 1591-1605 1606-1620 1621-1635 1636-1650 1651-1665 1666-1680 1681-1695 1696-1710 1711-1725 1726-1740 1741-1755 1756-1770 1771-1785 1786-1800 1801-1815 1816-1830 1831-1845 1846-1860 1861-1875 1876-1890 1891-1905 1906-1907
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat