Ma: 2018.08.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Rablás és önbíráskodás

A Debreceni Rendőrkapitányság rablás bűntett, valamint önbíráskodás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást két hosszúpályi lakossal szemben.

Rablás miatt nyomoztak

Vádemelési javaslattal zárta a fiatalok ellen folytatott büntetőeljárás rendőrségi szakaszát a pécsi nyomozóhatóság.

Mercedeseket kaptak a rendőrök - már „csak” jó szakembereket kell ültetni a drága gépkocsikba

A most átadott 385 gépkocsival együtt összesen 1587 járművet kap a rendőrség 2014-2015-ben. Az átadáskor Orbán Viktor kormányfő azt mondta: az autók túlnyomó része Magyarországon készült, a magyar emberek munkáját dicséri. Felidézte: egykor magyar rendőrök szovjet Zsigulikat vezetve üldözték a nyugati Mercedeseket, s az, hogy Ötvös Csöpi utolérte őket, sokkal inkább tűnt a forgatókönyvírók túlzásának, mint a valóság ábrázolásának.

Buli után maradt a fiatal nőnél a kábítószer

A Soproni Rendőrkapitányság munkatársai 2014. december 24-én, 4 órakor Sopron belterületén, a Győri úton igazoltattak egy Suzuki típusú személygépkocsit és utasait.

Megölte az anyját egy férfi Hercegszántón

Elfogták a rendőrök azt a 31 éves férfit, aki - eddig ismeretlen körülmények között - meggyilkolta saját anyját hercegszántói otthonukban.

Pomázon szólította le a lányokat - fotó

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Szentendrei Rendőrkapitánysága eljárást indított szexuális visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen.

Az elnéző pénztáros és lopós élettársa

Befejezte a rendőrség a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy áruházi pénztáros az élettársa által bevásárlókosárba helyezett különböző termékeket nem fizettette ki.

Postazsákokat fosztogattak

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság eljárást folytat lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt három rakodómunkás ellen, akik munkavégzésük során postazsákokat tulajdonítottak el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér egyik raktárából.

Késsel kezében őrjöngött - terrorelhárítók terítették le

A Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egysége ártalmatlanította azt a 60 éves férfit, aki egy késsel kezében, egymagában őrjöngött kecskeméti lakásában.

Lopott autót akartak ellopni

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást K. János 50 éves és B. Sándor 30 éves budapesti lakosok ellen.

Kettős emberölés Százhalombattán

Emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya ismeretlen tettes ellen.

Azonosították a Hős utcai késelőt

Azonosította a rendőrség azt a férfit, aki megkéselt egy embert szombaton a X. kerületi Hős utcában.

Négyből egy rablót azonosított a rendőrség

A nyomozók egy férfit azonosítottak azok közül, akik a gyanú szerint kiraboltak egy óra üzletet.

Bűnügyi őrizetbe vették Tamást: rablás, önbíráskodás és lopás a gyanú ellene

Korábbi tartozásra hivatkozva kereste fel rendszeresen egyik ismerősét egy szarvasi férfi. Hónapokon át fenyegette a sértettet, házából bútorokat adott el. A rendőrség őrizetbe vette az erőszakos gyanúsítottat.

Szexuális visszaélés gyanújában a tanár

Nemrégiben szexuális visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a mátrafüredi szakképző iskola egyik pedagógusa ellen. A tanúk szerint különösen viselkedett a tanár a fiú diákokkal. Az eddigi kihallgatások megerősítették a bűncselekmény gyanúját.

Cikkek: 1-15 16-30 31-45 46-60 61-75 76-90 91-105 106-120 121-135 136-150 151-165 166-180 181-195 196-210 211-225 226-240 241-255 256-270 271-285 286-300 301-315 316-330 331-345 346-360 361-375 376-390 391-405 406-420 421-435 436-450 451-465 466-480 481-495 496-510 511-525 526-540 541-555 556-570 571-585 586-600 601-615 616-630 631-645 646-660 661-675 676-690 691-705 706-720 721-735 736-750 751-765 766-780 781-795 796-810 811-825 826-840 841-855 856-870 871-885 886-900 901-915 916-930 931-945 946-960 961-975 976-990 991-1005 1006-1020 1021-1035 1036-1050 1051-1065 1066-1080 1081-1095 1096-1110 1111-1125 1126-1140 1141-1155 1156-1170 1171-1185 1186-1200 1201-1215 1216-1230 1231-1245 1246-1260 1261-1275 1276-1290 1291-1305 1306-1320 1321-1335 1336-1350 1351-1365 1366-1380 1381-1395 1396-1410 1411-1425 1426-1440 1441-1455 1456-1470 1471-1485 1486-1500 1501-1515 1516-1530 1531-1545 1546-1560 1561-1575 1576-1590 1591-1605 1606-1620 1621-1635 1636-1650 1651-1665 1666-1680 1681-1695 1696-1710 1711-1725 1726-1740 1741-1755 1756-1770 1771-1785 1786-1800 1801-1815 1816-1830 1831-1845 1846-1860 1861-1875 1876-1890 1891-1905 1906-1907
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat