Ma: 2018.02.23. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Csúnyán elszólta magát a Balla-gyilkosság tanúja

Ismerte a meggyilkolt fideszes képviselőnő, Balla Irma házát D. Lajos, aki most azt állítja: soha nem járt az asszonynál - derült ki a bűnügy tárgyalásán.

Felfüggesztett börtön az élettársát megkéselő nőnek

Jogerősen három évre felfüggesztve egy év börtönre ítélte a Győri Ítélőtábla azt a nőt, aki három és fél éve egy vita hevében megütötte, és késsel mellkason szúrta élettársát a Veszprém megyei Kupon.

Pénz beszél: Labancék 17 milliós takarékszövetkezeti „forgóeszköz hitelért” tettek terhelő vallomást Electro World-ügyben

A Privát Kopó birtokába került dokumentumok szerint a Körmend és Vidéke Takarékszövetkezet 2011. október 11-én közel 17 millió forintos „forgóeszköz hitelt” nyújtott a Labanc Ferenc és dr. Porkoláb Zsolt tulajdonában álló Nyomolvasó Kft-nek. Ugyanazon a napon Labanc Ferenc és dr. Porkoláb Zsolt - közjegyzői okiratba foglalt - gazdasági bűncselekmények gyanúját felvető, „terhelő” nyilatkozatot tett Polgár Csabára, az Electro World műszaki áruházlánc volt tulajdonosára, valamint dr. Nagy Károly Andrásra, a társaság vezérigazgatójára. Mi köze lehet a takarékszövetkezetnek az Electro World tulajdonosai között zajló „háborúhoz”?

Kapós gengszter: hazánk mellett Svájc, Izland és Norvégia is igényt tart az elfogott Magyar Róbertre

Magyarország mellett Svájc, Izland és Norvégia is kérte Spanyolországtól, hogy nekik adják ki Magyar Róbertet, a fekete sereg vezérét.

Méltatlan szakértő: korábban hivatali vesztegetésért és csalásért is elítélték Labanc Ferencet

Labanc Ferenc az utóbbi években közszereplővé vált: az egykori rendőrtisztet gyakorta szólaltatják meg rendőrségi ügyekben a televíziók, a rádiók, az újságok riporterei, de legtöbbször ő maga jelentkezik a szerkesztőknél, hogy - olthatatlan szereplési vágyát csillapítva - kritikus véleményt formálhasson az aktuális rendőri vezetésről. Ő az, aki bármilyen bűnügyi témában képes megmondani a „tutit”. Most róla mondtak véleményt. Visszanyalt a fagyi. Kiderült, hogy korábban kétszer is elítélték: hivatali vesztegetésért és csalásért. Aztán fény derült arra is, hogy - állításával ellentétben - soha nem volt sem „kiemelt”, sem „operatív” főnyomozó. A testület kötelekéből történt eltávolításáig századosi rangban, „mezei” főnyomozóként szolgált.

Fejér megye teljes rendőri vezetését magával ránthatja az ozorai „drogfesztivál”

Sárbogárd rendőrkapitányának vezetői megbízását már a múlt csütörtöki akció után visszavonatta Hatala József országos rendőrfőkapitány, de szinte biztos, hogy nem ő lesz az egyetlen rendőri vezető, aki beosztásával, sőt az állásával fizet majd a nevében Ozorához, amúgy az Igarhoz tartozó Dádpusztán, egy 50 hektáros magánterületen szervezett fesztiválon történtekért. Rendőrségi berkekben az NNI-nél történtekhez fogható személycseréket és szervezeti változásokat sem zárnak ki a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságon.

A szándékos adóeltitkolás 200 százalékos adóbírságot von maga után

Útmutatót adott ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az állami adóhatóság bírságolási gyakorlatáról. A 46 oldalas tájékoztató kapcsán a NAV elnökhelyettese a Kossuth Rádió Vasárnapi újság c. műsorának elmondta: a NAV-nak nem csak az célja és feladata, hogy a költségvetés bevételeit biztosítsa, hanem az összes olyan jogszabályról, amely az adózással kapcsolatos, tájékoztassa az adózókat.

Ami az „átszervezés” mögött van: szabadulnának a sáros rendőröktől
A rendőrség napokban bejelentett átszervezése mögött nem csak a hatékonyság növelésének szándéka állhat, a döntéshozók így kívánhatnak megszabadulni azoktól, akik a már meggyanúsítottakon kívül érintettek lehetnek a korrupciós ügyekben.
Zárolták a Vizoviczki-család vagyonát

„Maffiásították” a gyanúsítást: miután kiderült, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség nem tudja bűnügyi zár alá venni Vizoviczki László vagyonát, bűnszervezet irányításával gyanúsították meg a „diszkókirályt” és zárolták a családtagjai nevén lévő vagyont.

Pintér sepreget: jogutód nélkül számolták fel az NNI és a BRFK szervezett bűnözés elleni egységeit

Megszüntette a Nemzeti Nyomozó Iroda és a Budapesti Rendőr-főkapitányság szervezett bűnözés elleni egységeit, illetve az NNI gazdaságvédelmi főosztályát a Belügyminisztérium. A megszüntetett osztályokon dolgozó rendőröknek kerületi, illetve Pest megyei kapitányságokon ajánlottak fel nyomozói, vagy vizsgálói beosztásokat. A felszámolt osztályok feladatait a rendőrség más szervezeti egységei veszik át.

Portikék a „seggükből húzták elő” a politikusokat - olyanok is voltak…

Belső vizsgálatot rendelt el a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat annak tisztázására, fedőcég volt-e a kilencvenes évek olajszőkítési botrányairól elhíresült Energol Rt.

Újabb kártérítési per indul a Négy Mancs ellen

A Hortobágyi Lúdtenyésztő Zrt. is pert indított a külföldről „szponzorált” Négy Mancs ellen.

Közös magyar-svájci rendőrségi fellépés a prostitúció ellen

Közös fellépést tervez a magyar és a svájci rendőrség a nyugat-európai országokba irányuló prostitúció és az azzal összefüggő bűncselekmények visszaszorítására.

A Fidesz-kormány nem tartja veszélyes állatnak a véres kutyaviadalok első számú sztárját, a pitbull terriert

A kormány honlapján megjelent tervezet szerint egyetlen ebet sem lehet veszélyesnek tekinteni csupán fajtájánál fogva. Kiveszik a veszélyes állatok köréből a pitbullt és keverékeit, mert a jogvédőknek nem tetszett, hogy a fajtája miatt „diszkriminálják” a rendkívül veszélyes, nehezen kezelhető állatot.

Lecsapott a NAV a Hungaroring környékére

A Nemzeti Adó és Vámhivatal a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséggel karöltve végzett ellenőrzéseket a már lezajlott Formula-1 ENI Magyar Nagydíjnak helyet adó Hungaroringen és annak környékén.

Cikkek: 1-15 16-30 31-45 46-60 61-75 76-90 91-105 106-120 121-135 136-150 151-165 166-180 181-195 196-210 211-225 226-240 241-255 256-270 271-285 286-300 301-315 316-330 331-345 346-360 361-375 376-390 391-405 406-420 421-435 436-450 451-465 466-480 481-495 496-510 511-525 526-540 541-555 556-570 571-585 586-600 601-615 616-630 631-645 646-660 661-675 676-690 691-705 706-720 721-735 736-750 751-765 766-780 781-795 796-810 811-825 826-840 841-855 856-870 871-885 886-900 901-915 916-930 931-945 946-960
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat