Ma: 2018.06.26. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Bukósisakos szatír támadt egy kocogó nőre: „egyszer csak azt éreztem, hogy alám nyúl”

Bukósisakot és napszemüveget viselt az a 35-40 éves férfi, aki a bokrok közé próbált tuszkolni egy nőt Hódmezővásárhely és Szeged között.

Halálos vakbélműtét: felelőtlen orvosokat gyanúsít a rendőrség a tragédia előidézésével

A rendőrség három orvost tart felelősnek annak a fiatalembernek a haláláért, aki tavaly nyáron belehalt a vakbélműtét után kapott fertőzésbe.

Bántalmazzák a mentőket az ellátásra szorulók családtagjai
Egyre többször rendőröknek kell kimenteniük a mentősöket, mivel szinte mindennapos a mentőszolgálat munkatársainak bántalmazása, mondta Györffy Pál az ATV Start című műsorában. Pedig, figyelmeztetett az Országos Mentőszolgálat szóvivője, ha valaki mentőst támad meg, az ugyanolyan következményekkel jár, mintha egy rendőrt inzultálna, ugyanis mindkettő úgynevezett közfeladatot ellátó személy.

Mézhamisítókat gyanúsított meg a Nemzeti Nyomozó Iroda

Két személyt gyanúsítanak azzal, hogy olyan mézet hoztak forgalomba, amely nem felelt meg a Magyar Élelmiszerkönyvben foglalt előírásoknak - a közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI).

Kommandós akció a villamosmegállóban

Még a lélegzetük is elállt délután az Árpád hídi villamosmegállóban várakozóknak: a Nemzeti Nyomozó Iroda kommandósai hangos kiáltással rohantak le három körözött férfit a péntek délutáni csúcsforgalomban úgy, hogy az elfogás alatt végig az emberek között cikáztak a fegyveres zsaruk.

Berúgta a közért kirakatát, elvérzett a betörő

Holtan találták csütörtök hajnalban, Vác egyik terén azt a betörőt, aki egy közért kirakatát berúgva akart behatolni a helyiségbe, de közben olyan súlyosan megsérült, hogy elvérzett.

Elfogták a szerb gyilkost, aki lelőtte a fiatal nőt a Nyugatinál

A Hír Televízió értesülése szerint csütörtök éjszaka elfogták azt a szerb állampolgárságú, albán származású férfit, akit a vasárnapi újlipótvárosi gyilkossággal gyanúsítanak.

Prostibotrány: VV Gigit is kihallgatták a nyomozók

Tovább dagad a prostibotrány! Informá­cióink szerint tegnap a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai a ValóVilág negyedik szériájának üdvöskéjét, Gigit (21) faggatták arról: mit tud a többek közt a Közel-Keletre, az Egyesült Arab Emírségekbe és Dubajba, valamint más országokba szervezett „kiruccanásokról".

Kokain volt a zászlórúdban

A kokaint négy darab zászlórúdba csomagolták. A csomag Argentínából érkezett a napokban.

Eltiltotta tevékenységétől a PSZÁF az „adósmentő” VÁR Holdingot

Ötmillió forint piacfelügyeleti bírság kiszabása mellett azonnali hatállyal megtiltotta az engedély nélkül folytatott „adósmentő” tevékenység végzését a VÁR Holding Kft.-nek a PSZÁF szerdán közzétett határozatában.

Nem kiadatási, hanem jogsegélykérelem érkezett a Mol-ügyben

A horvát ügyészség jogsegélykérelemmel fordult a magyar ügyészséghez a horvát félnél folyó, az INA olajtársasággal kapcsolatban lévő ügyben, a megkeresés kiadatási kérelmet nem tartalmaz - közölte a Legfőbb Ügyészség.

Putyin-ellenes vonalat sejt az úgynevezett kémbotrány mögött egy orosz lap

A Regnum című orosz honlap kedden egy nagyobb összeállítás részeként foglalkozott a volt magyar titkosszolgálati vezetők és a volt titokminiszter őrizetbe vételével.

Ribancbotrány: ismert celebmacák elégítették ki a dúsgazdag megrendelők szexuális igényeit - Az egyik szervezőt korábban fejbe lőtték
Két modellt és egy ismert szervezőt vett őrizetbe az Nemzeti Nyomozó Iroda, gyanújuk szerint a trió 2009 óta közvetített lányokat afrikai, ázsiai és távol-keleti országokba - jól fizető szexmunkára. Az „érdemi munkát” végző lányok közül is többen jól ismertek a médiából. Úgynevezett celebek…
Egy szerb férfit gyanúsítanak a fiatal nő lelövésével

Egy 39 éves szerb férfit gyanúsít a rendőrség a főváros XIII. kerületében vasárnap történt gyilkossággal.

Szigorították a külföldi rendszámok használatát

Közlekedési szabályokon módosított a parlament.

Cikkek: 1-15 16-30 31-45 46-60 61-75 76-90 91-105 106-120 121-135 136-150 151-165 166-180 181-195 196-210 211-225 226-240 241-255 256-270 271-285 286-300 301-315 316-330 331-345 346-360 361-375 376-390 391-405 406-420 421-435 436-450 451-465 466-480 481-495 496-510 511-525 526-540 541-555 556-570 571-585 586-600 601-615 616-630 631-645 646-660 661-675 676-690 691-705 706-720 721-735 736-750 751-765 766-780 781-795 796-810 811-825 826-840 841-855 856-870 871-885 886-900 901-915 916-930 931-945 946-960 961-975 976-990 991-1005 1006-1020 1021-1035 1036-1050 1051-1065 1066-1080 1081-1095 1096-1110 1111-1125 1126-1140 1141-1155 1156-1170 1171-1185 1186-1200 1201-1215 1216-1230 1231-1245 1246-1260 1261-1275 1276-1290 1291-1305 1306-1320 1321-1335 1336-1350 1351-1365 1366-1380 1381-1395 1396-1410 1411-1425 1426-1440 1441-1455 1456-1470 1471-1485 1486-1500 1501-1515 1516-1530 1531-1545 1546-1560 1561-1575 1576-1590 1591-1605 1606-1620 1621-1635 1636-1650 1651-1665 1666-1680 1681-1695 1696-1710 1711-1725 1726-1740 1741-1755 1756-1770 1771-1785 1786-1800 1801-1815 1816-1830 1831-1845 1846-1860 1861-1875 1876-1890 1891-1905 1906-1920 1921-1935 1936-1950 1951-1965 1966-1980 1981-1995 1996-2010 2011-2025 2026-2040 2041-2055 2056-2070 2071-2085 2086-2100 2101-2115 2116-2130 2131-2145 2146-2160 2161-2175 2176-2190 2191-2205 2206-2220 2221-2235 2236-2250 2251-2265 2266-2280 2281-2295 2296-2310 2311-2325 2326-2340 2341-2355 2356-2370 2371-2385 2386-2400 2401-2415 2416-2430 2431-2445 2446-2460 2461-2475 2476-2490 2491-2505 2506-2520 2521-2535 2536-2550 2551-2565 2566-2580 2581-2595 2596-2610 2611-2625 2626-2640 2641-2655 2656-2670 2671-2685 2686-2700 2701-2715 2716-2730 2731-2745 2746-2760 2761-2775 2776-2790 2791-2805 2806-2820 2821-2835 2836-2850 2851-2865 2866-2880 2881-2895 2896-2910 2911-2925 2926-2940 2941-2955 2956-2970 2971-2985 2986-3000 3001-3015 3016-3030 3031-3045 3046-3060 3061-3075 3076-3090 3091-3105 3106-3120 3121-3135 3136-3150 3151-3165 3166-3180 3181-3195 3196-3210 3211-3225 3226-3240 3241-3255 3256-3270 3271-3285 3286-3300 3301-3315 3316-3330 3331-3345 3346-3360 3361-3375 3376-3390 3391-3405 3406-3420 3421-3435 3436-3450 3451-3465 3466-3480 3481-3495 3496-3510 3511-3525 3526-3540 3541-3555 3556-3570 3571-3585 3586-3600 3601-3615 3616-3630 3631-3645 3646-3660 3661-3675 3676-3690 3691-3705 3706-3720 3721-3735 3736-3750 3751-3765 3766-3780 3781-3795 3796-3810 3811-3825 3826-3840 3841-3855 3856-3870 3871-3885 3886-3900 3901-3915 3916-3930 3931-3945 3946-3960 3961-3975 3976-3990 3991-4005 4006-4020 4021-4035 4036-4050 4051-4065 4066-4080 4081-4095 4096-4110 4111-4125 4126-4140 4141-4155 4156-4170 4171-4185 4186-4200 4201-4215 4216-4230 4231-4245 4246-4260 4261-4275 4276-4290 4291-4305 4306-4320 4321-4335
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat